Már gyerekeken alkalmazzák a NASA módszerét, annyira elterjedtek ezek a betegségek

Ettól a tanévtől a neurofeedback módszerét is megismerhetik a hallgatók az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, amely az ország első olyan pedagógusképző intézménye, ahol beépítik a tantervbe az autizmus-spektrumzavarral, ADHD-val és figyelemzavarral küzdő gyerekek fejlesztéséhez is hatékonyan használható módszert. A gyakorló pedagógusok közül még mindig kevesen ismerik a neurofeedbacket, miközben meredeken emelkedik a súlyos tanulási vagy magatartási zavarral diagnosztizált gyerekek száma.

Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola2024. 10. 02. 12:25
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A neurofeedbacket a NASA fejlesztette ki az 1960-as években, pilóták és űrhajósok kiképzésénél alkalmazták, ma azonban már világszerte használják – többek között figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD), autizmus-spektrumzavarral és figyelemzavarral küzdő gyerekek fejlesztéséhez. „A neurofeedback az idegrendszer önszabályozását támogatja egy tanulási folyamattal. Segít visszajelezni, hogy az idegrendszerünk az adott pillanatban megfelelően működik-e” – magyarázza a módszer tudományos alapjait Kisné Hullán Gabriella neurofeedback-tréner, gyógypedagógus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával együttműködő Országos Biofeedback és Neurofeedback Egyesület elnöke.

A neurofeedback-fejlesztéseken a gyerekek mozgóképet – mesét, filmet, játékot vagy éppen gifeket – néznek, miközben egy EEG, vagyis elektroenkefalográf készülék monitorozza idegrendszeri tevékenységüket. „Különféle neurofeedback módszertanok vannak, de mindegyikben közös, hogy a szoftver visszajelzést ad a gyerekeknek arról, az adott pillanatban optimális-e az agyműködésük. Van olyan módszertan, ahol az éppen nézett mese bosszantóan szakadozni kezd, ha a gyerek széthullik fejben, de ha ismét megfelelő állapotba képes hozni az agyát, akkor a mese újra élvezhetővé válik” – magyarázza a szakember. 

Az agy a tréningeknek köszönhetően „megtanul” hatékonyabban működni, ez pedig számos tanulási és egyéb zavar leküzdésében nyújt segítséget.

A neurofeedback egyes módszereit már két-két és fél éves kortól lehet alkalmazni, de egészen idős, demenciával élő embereknél is eredményesen használják a szakemberek. A neurofeedback már közel húsz éve jelen van Magyarországon, a becslések szerint több mint 100-120 végzett tréner lehet itthon, a pedagógusok közül mégis kevesen ismerik ezt a fejlesztési lehetőséget,

pedig gyakorlatilag minden óvodai-iskolai csoportban van az átlagostól eltérő neurológiai fejlődésű gyerek.

Egyre több gyerek küzd súlyos tanulási zavarral

Az elmúlt években meredeken emelkedett az autizmus-spektrumzavarral diagnosztizált gyerekek száma, és egyre többen küzdenek súlyos tanulási zavarral, magatartászavarral és beszédfogyatékossággal is. 

2001 és 2023 között 30-ról 9700-ra nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél autizmus-spektrumzavart állapítottak meg, de

hasonló a helyzet a súlyos tanulási zavarral is, a diagnosztizált gyerekek száma 2001 és 2023 között 7000-ről 45 ezerre ugrott.

 – mondja Gyarmathy Éva. A klinikai szakpszichológus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, az intézmény Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának vezetője hozzáfűzte, a beszédfogyatékossággal küzdő gyerekek száma is folyamatosan nő, ma már 7000 körül mozog, rajtuk kívül 6500 gyereket figyelemzavarral, 3000-et pedig súlyos magatartászavarral diagnosztizáltak.

„És ez csak a jéghegy csúcsa” – hangsúlyozza a szakember, hiszen a statisztikák csak azon gyerekek számáról adnak képet, akik már megkapták a diagnózist, így sajátos nevelési igényűnek számítanak. Mellettük azonban ott vannak azok az óvodások és iskolások, akiknek beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézségeik vannak, vagy súlyosabb a problémájuk, de egész egyszerűen még nem jutottak el szakemberhez.

Ez egyben azt jelenti, hogy a pedagógusképző intézményeknek fel kell készíteniük hallgatóikat az átlagostól eltérő neurológiai fejlődésű gyerekek iskolai-óvodai támogatására. A főiskola Atipikus Fejlődés Módszertani Központjának célja éppen az, hogy széles körben ismertté váljanak azok a fejlesztési módszerek, amelyek már bizonyítottak, és ezek bekerüljenek a mindennapi pedagógiai gyakorlatba. 

Az alapvetésünk az, hogy nincsenek csodaszerek, minden gyermeknél meg kell találni a leghatékonyabb módszert.

– fogalmazott a pszichológus. Beszélt arról is, ezért fontos, hogy minél több lehetőséget megismerjünk – nem az a cél, hogy ezeket feltétlenül a pedagógusok használják, hanem az, hogy tudjanak mit javasolni a szülőknek, ha probléma van, és értsék, mi történik a tanítványukkal egy-egy ilyen fejlesztésen.

A Neurofeedback Módszertani Műhely létrehozásával az Apor Vilmos Katolikus Főiskola összes hallgatója, így a leendő óvodapedagógusok és tanítók is megismerhetik a neurofeedbacket, a tudományos alapok elsajátítása mellett a gyakorlatban is kipróbálhatják az eszközöket. A módszer ugyanakkor az intézmény két féléves, az atipikusan fejlődő – diszlexiával, diszpraxiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, figyelemzavarral, hiperaktivitással, autizmus-spektrumzavarral küzdő vagy kiemelkedően tehetséges – gyerekek fejlesztési lehetőségeivel foglalkozó szakirányú továbbképzésén is tananyag.

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein a hallgatók államilag elismert BA- és MA-diplomát szerezhetnek, de az intézmény számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. 

Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, a mai elvárásoknak megfelelő campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők tekintetében is teljesen nyitottan – zajlik, és különös hangsúlyt helyeznek az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló módszerekre, a reformpedagógiák szellemi örökségére és az egyházi intézményhálózat innovációira.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.