A honvedelem.hu egy korábbi cikkében részletesen leírta, miképp is lettek az amerikai nagyvasak a pápai repülőtér állandó vendégei. Mint írták, még 2006-ban tizenhárom NATO-tagország szándéknyilatkozatot (Letter of Intent, LOI) írt alá a szövetség légiszállító kapacitásának bővítésére, melyet később Magyarország és Norvégia is aláírt.
A modell lényege, hogy a méregdrága és egy-egy kisebb ország számára gazdaságosan gyakorlatilag kihasználhatatlan képességekkel rendelkező óriásgépeket közösen vásárolják meg és üzemeltetik a tagországok. Így jelentősen csökken az egy nemzetre jutó kiadás, ugyanakkor a képesség a hozzájárulás mértékében elérhetővé válik.
A közös szállítógépflotta felállításáról szóló elvi döntés megszületése után került sor a gépeknek otthont adó bázis kiválasztására, amely az előkészítésért felelős szakmai munkacsoport javaslata alapján a nyugat-dunántúli Pápa katonai repülőtere lett. A NATO döntése szerint a közös finanszírozású és üzemeltetésű légiszállító flottának pedig a Globemaster III-ast rendelte el használatra.
Mivel Magyarország vállalta a repülőgépek „regisztrációját is”, ezért a C–17-esek magyar felségjelzést kapnak, sőt magyar személyzetük is van.
Haitiben, Líbiában, Malin, Pakisztánban és Afganisztánban egyaránt sikerrel vizsgázott a C–17-es, amiből három magyar felségjelzésű gép állomásozik Pápán.
Régi, de még ma is megállja a helyét
A honvedelem.hu kitért a C–17 tulajdonságaira, melyben felidézték a repülőgép történetét is. Mint írták, az Egyesült Államokban az 1980-as évek elején született meg a döntés, hogy egy nagy teherbírású, sugárhajtóműves típussal kell leváltani az akkoriban üzemeltetett, meglehetősen heterogén szállítógépflotta jelentős részét.
A tender szerint az új, univerzális típusnak alkalmasnak kell lennie előkészítetlen vagy csak alig kiépített szükségrepülőterekről is üzemelni, hogy a frontvonalak közelében is bevethető legyen.
A nagy teherbírásra és hatótávolságra vonatkozó igények következtében a felső szárnyas kialakítású C–17-es külső méretei lenyűgözőek lettek, a törzs hossza 53 méter, a szárnyak fesztávolsága pedig 51,75 méter. A T alakú vízszintes vezérsík legmagasabb pontja 16,79 méterrel van a talajszint felett, ez körülbelül egy ötemeletes ház magasságának felel meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!