Fontos volt, hogy a gép rendelkezzen légi teherdobási képességgel, akár éjjel és rossz látási viszonyok között is. Az „ejeképesség” megtartása, fejlesztése érdekében az oldalajtókon és a rámpán keresztül is lehet bekötött ejtőernyős ugrásokat végrehajtani, kis és nagy magasságban egyaránt. Emellett a specialisták is elvégezhetik majd a KC–390-esről a nagy magasságú, már fedélzeti oxigénellátást is igénylő ugrásaikat.

A gép a legmagasabb szintű egészségügyi ellátás biztosítására is alkalmas, palettákra szerelt, mobil intenzív ágyakkal is repülhet.
Egyszerre legfeljebb négy ágy használható egy gépen, szükség esetén nagyobb távolságból is gyorsan haza tudják szállítani a bajba került katonákat. Ha esetleg tömeges egészségügyi kiürítésre lenne szükség, akkor a gép 74 hordágyat képes szállítani.

A Honvédelem.hu felidézte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a gép csütörtöki érkezésekor kifejtette:
szeretném megköszönni a magyar kormányzat ezzel megbízott szakembereinek, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Vezérkarának kiváló munkáját, aminek eredményeképpen most ezt a gépcsodát itt, a kecskeméti betonon üdvözölhetjük, és én biztos vagyok benne, hogy Gróf ezredes úr vezetésével már holnaptól használatba is vesszük őket.

Mint azt a Magyar Nemzet megírta: a honvédség első KC–390 Millennium sugárhajtású szállítógépe a brazíliai Sao Paolo államban lévő Embraer gyár repteréről először az onnan 2500 kilométerre lévő Recifébe repült, majd Recife repteréről az Atlanti-óceánt átrepülve, több mint 4500 kilométert 6 óra 20 perc alatt megtéve érkezett meg az afrikai kontinens előterében lévő, Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre. A modern vonalú, gyors, sugárhajtású katonai teherszállítógép a Gran Canaria-i közbenső pihenőt követően újabb, közel 4000 kilométert repülve, Nyugat- és Közép-Európát átszelve érkezett meg csütörtök délelőtt kecskeméti állomáshelyére, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Szállítórepülő-századához.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!