A baloldal bebizonyította: nem tiszteli az időseket

Az Idősek Tanácsa reagált Raskó György botrányos megjegyzéseire.

2024. 11. 10. 15:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden ilyenfajta kijelentést minden jóérzésű nyugdíjas messzemenőkig elítél – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsának tagja Raskó György, a Tisza Párt szakértő-támogatója által megfogalmazott botrányos kijelentéssel kapcsolatban.

Mint ismert, a 2017-ben még a Momentumért, később pedig Márki-Zay Péterért lelkendező Raskó György a hétvégén megjelent, majd gyorsan eltüntetett bejegyzésében odáig ment, hogy már azt számolgatta: ha minél több idős meghal, az Magyar Péteréknek kedvez az idő előrehaladtával.

A Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók…

– írta Raskó.

Ez a balos tempó

Ábrahám Katalin lapunknak azt mondta, Raskó Györgynek is vannak szülei, és biztos nem szeretné, ha róluk így nyilatkozna bárki is – jegyezte meg az Idősek Tanácsának tagja, aki hozzátette: A Tisza Párt-féle társaságtól egyébként más nem is nagyon várható.

Ábrahám Katalin ugyanakkor kiemelte, a baloldalon ez már nem az első ilyen ügy:

Ugyanez volt a hozzáállás a Gyurcsány-féle társaság részéről is, akik számtalanszor tettek ilyen megjegyzéseket. Mindegyiknek voltak ilyen, felvállalhatatlan kijelentéseik a nem velük szimpatizáló emberekről, és ez őket minősíti

– nyilatkozta Ábrahám Katalin a Magyar Nemzetnek.

Magyar Péter elhatárolódna, de sorjáznak a bizonyítékok

Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, Magyar Péter azt írta, Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a Tisza Pártnak soha, mégis több bizonyíték áll rendelkezésre a Tisza Párt és Raskó szövetségesi kapcsolatára. Az agrárszakember nemrég egy videóban Magyar Péter mellett tűnt fel, és részletesen ecsetelte a magyar mezőgazdaság problémáit.

Két héttel ezelőtt pedig maga Raskó mondta a Klubrádióban, hogy ő az egyik ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.

Borítókép: Raskó György (Fotó: képernyőfotó/YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.