A vád szerint a vádlott 2018 nyarán látott hozzá önerőből egy artézi kút fúrásához a Hatvanhoz közeli ingatlanán. Ehhez egy kézi erővel működő kútfúró szerszámot vásárolt, amellyel a telken álló épület mellett fúrásba kezdett, mivel így akarta megoldani az ivóvízellátását. A munkálatokhoz – a jogszabályi előírásokat megszegve – engedélyt sem a vízügyi hatóságtól, sem a helyi jegyzőtől nem kért, kivitelezési tervet nem készített, szakemberhez nem fordult.
Hároméves gyermek életébe került az illegális kútfúrás
A kisfiú a szomszédjuk telkén, egy tizenhat méter mély kútaknába zuhant, ahonnan a katasztrófavédők csak órák múltán, már élettelenül tudták kiemelni. A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt a hétvégi háza udvarán engedély nélkül, szakszerűtlenül kutat készítő középkorú telektulajdonossal szemben.
![The,Statue,Of,Justice,Themis,Or,Justitia,,The,Blindfolded,Goddess,bíróság,
Shutterstock](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/10/RqYaGaJpYmCm4z5RE0d3fbfLNvwoZyGyUkri-KzGdy8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0ZWZhMDJiNDdhYjQxYTc4ZjMzNWE0YjM2MmVjNjgy.jpg)
Mindezek ellenére megkezdte a kút kialakítását, ám a gép fúrófeje elsőre eltörött. Ezért kicsit arrébb újabb fúrásba kezdett, de 16 méter mélyen azt is abbahagyta, mivel nem talált vizet. A munkálatok befejeztével a béleletlen aknák megfelelő és biztonságos lefedettség nélkül maradtak az udvaron.
2021-ben, egy márciusi napon a terhelt szomszédjának kiskorú gyermekei az édesanyjuk felügyelete mellett a saját kertjükben játszottak, ahonnan áttévedtek a vádlott udvarára. Az anya ezért rájuk kiáltott, visszahívta őket, mire a két kicsi futva indult hazafelé. Közben a hátul haladó hároméves sértett a kiásott és fedetlenül tátongó tizenhat méteres aknába esett, amelyben nagyjából tíz méter mélyen megszorult. A magatehetetlen gyermek a szűk helyen nem tudott levegőt venni, így életét vesztette még azelőtt, hogy bárkitől segítséget kaphatott volna.
További Belföld híreink
A járási ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja a nyílást szabálytalanul kialakító elkövetőt, akivel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságra benyújtott vádiratában.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/tCmEAQ0S9FIVJiW1gKPJGETFxBUJtacLiObp_iFX2PI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNmFmMDhlZDUyMDRlN2FiZTk0YWU5ZTZkZDIyNWQz.jpg)
Bajban Magyar Péter? Az utóbbi időben repkedtek a több tízmilliós bírságok
A jegybank az elmúlt évek nagy ügyeiben pontosan körbeírta, mit kell érteni bennfentes kereskedés alatt.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/PfQPYN8xgDX-q7wVDP-mtMU41DAbuuTIX39eOEKqAtk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NDVmMDdhMzkxMTRmMzM4MGY5ZWNjYjVkNTI5Yzhl.jpg)
Kiadták a figyelmeztetést, több vármegyére ónos eső érkezik + videó
Egyes vármegyékre narancssárga figyelmeztetést adtak ki.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/v6JOR6WJxedypFCl7VNA0ip7eZV1OwlAmldV-xud0sk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMTJiOWE2YzIyNjQ5MGRiNWVlZmNkOGFiNzEwZDE4.jpg)
Jó néhány embert állítottak elő a kitörés napján
Kábítószert, kést és boxert is találtak.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/N8JB7JvBRFr8Y_3xlvnSAlUwNTjyX-k2fCrtM1euRbo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwODc2Zjc5Y2JiMTQwNWU4ZWQ1N2VmY2ZmYTZhMjNl.jpg)
Újabb súlyos baleset történt az Árpád hídon, leállt a villamosközlekedés
Ne menjen arra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18270372_auto_resized.jpg)
Hivatalosan is bemutatták az új magyarországi rendszámot
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18288624_auto_resized.jpg)
A wimbledoni bajnok két szék között a pad alá esett, nevetséges a közlemény
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18278067_auto_resized.jpg)
Teljes sokk a metrón, sikítozva pattannak fel az utasok
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18289008_auto_resized.jpg)
Hihetetlen dolgokat mutatott ki az ENSZ, visszatérhetnek a Trianon előtti viszonyok
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18283455_auto_resized.jpg)
Könyörög Molnár Gusztáv kisfiának anyja: „Szerencsétlen kisgyerek már így is alig mer iskolába menni”
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18286536_auto_resized.jpg)
Ezt az Egri nevű ócska sz*rjankót el kell takarítani
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18289716_auto_resized.jpg)
A Fradi titkos szélsője helyzetbe hozná Varga Barnabást
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18288027_auto_resized.jpg)
ZTE: egy válogatott csatárt bejelentenek és még egy érkezhet
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18284055_auto_resized.jpg)
Előrelépés az eltűnt Huszti ikrek ügyében, megszólalt a skót rendőrség
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18286938_auto_resized.jpg)
Kiderült Havas Henrik félve őrzött titka, lehullt az álarc
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18286884_auto_resized.jpg)
Kovács Kokó István: jöhet a lex Helif, Hámori Lucából most nem lesz világbajnok
![](https://zoe-static.mediaworks.hu/vol1/images/18285708_auto_resized.jpg)
Szénné égeti az internet népe Magyar Pétert a mai partizános hisztije után
Címoldalról ajánljuk