Három olyan projekt miatt tett feljelentést az Integritás Hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), a Magyar halgazdálkodási operatív programban (Mahop) összesen 487 millió forint európai uniós támogatásban részesült a Nógrád vármegyei Kazár és Mátraverebély községben, ahol költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználásának gyanúja merült fel.
A hatóság közleménye szerint a halastavak létrehozását célzó beruházások támogatási kérelmében szereplő összköltség 973 millió forint volt, a támogatások kedvezményezettje egy budapesti székhelyű egyéni vállalkozó, akinek a telephelyei a két településen találhatók. A hatóság megállapította, hogy a kedvezményezett a projektek időtartama alatt (2018 és 2023 között) nem végzett engedélyezett halgazdálkodási tevékenységet, mivel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal mint halgazdálkodási hatóság nyilvántartása alapján nem rendelkezett halgazdálkodási joggal.
Amikor a vállalkozó benyújtotta támogatási kérelmét, olyan korábbi számlákkal akarta igazolni a halászati tevékenységet, amelyek időpontjában ezen kívül vízjogi üzemeltetési engedéllyel sem rendelkezett.
Ennek híján a kedvezményezett a megítélt támogatást jogosulatlanul vette igénybe, valamint azt a Mahop céljaival nem összeegyeztethető módon használta fel – olvasható a hatóság tájékoztatásában.
Kiemelték, hogy a projektek kapcsán a vállalkozó nem lett volna jogosult összesen 117 millió forint gépbeszerzési támogatásra sem, mivel a pályázatokban előírt 20-200 hektárnyi alapterületű halastónál jóval kisebb alapterület volt csupán az üzemeltetése alatt. A hatóság valószínűsíti, hogy a támogatás kedvezményezettje a projektben elvárt mutatók alátámasztására valótlan gazdasági eseményeket tükröző dokumentumokat, például fiktív számlákat nyújtott be. Jellemző példának nevezték, hogy a kedvezményezett halértékesítési bizonylatokkal akarta bizonyítani a halgazdasági működését, azonban a NAV adatai szerint az ötéves vizsgált időszakban kizárólag annak végén, 2023. december 15. és 2023. december 23. között állított ki nyugtákat, összesen 704-et, bruttó 17 421 467 forint összegben.
Vagyis 9 nap alatt a kedvezményezett átlagosan 4 perc 46 másodpercenként állított ki nyugtát, átlagosan bruttó 24 746 forint összegben, ami töredéke a támogatási kérelemben bemutatott számlák értékének
– mutattak rá.