Rendet tesz a kormány Belső-Erzsébetvárosban

Új körzeti megbízotti iroda jön létre a fővárosban.

2024. 11. 19. 13:08
bulinegyed - romkocsmák
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Röviden úgy lehetne összefoglalni a mai esemény témáját, hogy a kerület bezárta, a kormány pedig újranyitja – mondta el a megbízotti iroda létrehozásával kapcsolatban Szentkirályi Alexandra. 

A kerület bezárta azt a közbiztonsági pontot, ami igyekezett szavatolni az itt élők és az idelátogatók biztonságát. Most pedig a rendőrségnek köszönhetően nemsokára egy új központ fog megnyílni

– tette hozzá a fővárosi Fidesz elnöke, majd elárulta, már nyáron egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, ugyanis a kerületi és a fővárosi önkormányzat nem tett semmit annak érdekében, hogy a közbiztonsági problémát megoldja. A Fidesz budapesti elnöke köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a kormánynak, hogy pozitívan áll hozzá a budapestiek kéréséhez, és támogatja a közbiztonság erősítését Belső-Erzsébetvárosban. 

Szintén a sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az új iroda egy négyzetkilométernyi terület biztonságát fogja garantálni. A területen összességében 845 vendéglátó- és szórakozóhely van. Ezek közül 200 üzletnek a nyitvatartása az éjszakai órákban is folyamatos. 

Arra törekszünk, hogy létrejöjjön itt egy olyan pont, ahol a helyi lakosok tudnak panaszokat leadni, ahonnan el tudnak indulni a járőrök, és fokozott tud lenni a rendőri jelenlét a bulinegyedben

– tette hozzá Rétvári Bence. 

Bálint András alezredes, a VII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, a kerületi rendőrkapitányság épülete Külső-Erzsébetváros peremén fekszik a Dózsa György úton, távol a bulinegyedtől, éppen ezért van szükség az új iroda létrehozására. 

Egyenruhás kollégák fognak itt szolgálatot teljesíteni, akik fogadják az ide érkező külföldiek és helyi lakók panaszait, bejelentéseit, feljelentéseit és fogadóórákat fognak tartani. Én mindig, mindenhol elmondom, hogy nem csak havonta egy alkalommal van a rendőrségnek belvárosi akciója. Belvárosi akció az év 365 napján van, ezen belül is egyébként, csütörtök, péntek, szombat éjszaka. Emellett tartunk még minimum egyszer havi egy komplex rendészeti és bűnügyi ellenőrzést

– emelte ki az alezredes. 

Benedek Zsolt (Fidesz) erzsébetvárosi önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte, a választási kampányban azt ígérték, hogy biztonságosabbá fogják tenni a VII. kerületet és Erzsébetvárost. 

Az új körzeti megbízotti irodára azért van szükség, mert a Niedermüller Péter vezette önkormányzat magára hagyta Belső-Erzsébetváros lakóit. Rendet és kemény fellépést ígértek a bulinegyedben, de mindannyian láttuk, hogy mi történt az elmúlt öt évben. Lényegében Niedermüller Péter és az erzsébetvárosi baloldal az emberek helyett a kocsmárosok pártjára állt

– jelentette ki Benedek Zsolt.  

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.