A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete – együttműködésben a Trianon Múzeummal – az idei tanévtől kezdve elindítja Trianon történelmi csapatversenyét – közölte a Trianon Múzeum az MTI-vel. A megmérettetésre háromfős, 7–12. évfolyamos csapatok jelentkezését várják a teljes Kárpát-medencéből. A kétnapos döntőt 2025-ben, a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó rendezvények sorában tartják meg a Trianon Múzeumban.
A közlemény szerint
a trianoni békediktátum Magyarország modern kori történetének legsúlyosabb, számos tekintetben máig ható történelmi traumája. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy a felnövekvő diákgenerációk alaposan – a tantervben elvártaknál mélyebben is – megismerjék történetét, okait, következményeit.
Ehhez tökéletes helyszínként kínálkozik a teljes körű felújításon átesett, XXI. századi követelményeknek megfelelő tárlatot nyújtó várpalotai Trianon Múzeum is.
A szervezők célja, hogy Trianon történetét egy átfogó történelmi csapatverseny keretei között, a múzeum lehetőségeit felhasználva dolgozzák föl és juttassák el minél több Kárpát-medencei diákhoz.
A verseny kiválóan alkalmas arra, hogy a tehetséges, történelem iránt érdeklődő diákok lehetőséget kapjanak képességeik és tudásuk fejlesztésére, bemutatására
– írták.
Az ingyenes tanulmányi verseny témáját a trianoni békediktátum közvetlen előzményei és tartalma, valamint legtágabban vett okai, illetve mindezek egyetemes történeti háttere képezik.
A háromfordulós verseny kétnapos országos döntőjére a Trianon Múzeum látja vendégül a versenyzőket és felkészítő tanáraikat a múzeumban, illetve Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban. A legjobb versenyzők és felkészítő tanáraik értékes tárgyjutalmakban részesülnek, valamint osztályaik a Nagy-Magyarország Parkban eltölthető ingyenes osztálykirándulás lehetőségét kapják. A részletes versenykiírást, illetve a jelentkezési űrlapot az iskolák a szervezők internetes felületein érhetik el – közölték.
Borítókép: A várpalotai Trianon Múzeum (Fotó: Katona Tibor)