A bölcsőde a szeretet, a gondoskodás és a biztonság helye – mondta Koncz Zsófia Püspökladányban, a baptista bölcsőde átadóünnepségén. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a magyar családpolitika egyik fő területének nevezte a munka és a család közötti egyensúly megteremtésének támogatását, amelyben sikertörténet a bölcsődei hálózat fejlesztése.
Míg 2010-ben 32 500 bölcsődei férőhely volt az országban, addig ez a szám jelenleg 68 ezer, és három és félszer annyi bölcsőde van az országban, mint tizennégy évvel ezelőtt
– emelte ki az államtitkár. Hozzátette: egy év alatt ötezer új bölcsődei hely létesült az országban, és száz olyan településen is nyílt bölcsőde, ahol korábban soha nem volt.
Szeptember 2-től ismét elérhető a bölcsődei téritésidíj-támogatás, amelyre eddig 8700 kérelem érkezett. A támogatással havi 50 ezer, esetenként 65 ezer forinttal segítik a családokat, beleértve az étkezési támogatást is – mondta Koncz Zsófia.
Fontos a szakember-utánpótlás biztosítása is – jelezte a családügyi államtitkár. Hozzátette: hétfőtől elérhető a Magyar Államkincstár honlapján az az ösztönző rendszer, amelynek részeként az ezen a területen felsőoktatásban tanulókat havi 125 ezer forinttal, a technikumokban tanulókat havi 59 ezer forinttal támogatják.
Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, térségükben „elharapózott” a bölcsődeépítés. A püspökladányi mellett új bölcsőde épül Hajdúszováton, bővítik a bölcsődét Sárrétudvariban, és elkészült az egyeki bölcsőde, amelyet a katolikus egyház működtet – sorolta.