Csődöt mondott a migráció és a multikulti, a patrióták mellett áll a társadalom

Drámai átalakuláson megy keresztül a világhatalmi szerkezet.

2024. 12. 21. 20:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szovjet kommunizmus végétől kezdve stabilnak tűnő, sőt a liberálisok által örökösnek gondolt világhatalmi szerkezet drámai átalakuláson megy keresztül – mondta az Origónak Szánthó Miklós. A lap azokról a témákról kérdezte az elemzőt, amelyeket Orbán Viktor érintett, amikor interjút adott a Patriótának a világpolitikai változásokról és a patrióta erők növekedéséről.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint a Nyugat és Kelet közötti egyensúly, vagy inkább a Nyugat javára való „egyensúlytalanság” a jelek szerint most visszabillen. A Nyugatot sújtó problémákról úgy vélekedett: két igazán súlyos üggyel kell szembenézni a nyugati világban, és mindez vezetési válságban csúcsosodik ki.

A nyugati vezetés a saját, haladónak gondolt szociális- és család(ellenes)politikájával maga idézte elő a demográfiai válságot, majd erre megoldásként a migrációt és a multikultit kínálta, ami mára alapvetően ásta alá az ottani őshonos társadalmak identitását, nemzeti karakterét, önképét

– mutatott rá a szakértő. Szerinte erre egy lapáttal még rárakott a kilencvenes évektől szárba szökkenő politikai korrektség, eltörléskultúra, kritikai fajelmélet és genderideológia, maga a woke.

– Egy meggyengült, sőt bűntudatmániában vergődő civilizáció pedig értelemszerűen veszít geopolitikai erejéből, és ennek következtében versenyképességéből is. Ezeket a kihívásokat viszont a nyugati vezetők azért sem képesek kezelni, mert nincsenek: jelenleg a nagy nyugati erőközpontokban nem találunk hivatalban lévő erős vezetőt, aki releváns, stratégiai válaszokat tudna adni minderre – magyarázta Szánthó Miklós.

A főigazgató szerint erre a vezetési válságra reagált a társadalom, amikor a patrióták mellett állt ki az óceán mindkét oldalán: Trump és az európai jobboldal célja egyaránt a liberális egyeduralomtól való elszakadás, a technokraták és nem vezetők által irányított washingtoni, illetve brüsszeli mélyállam visszaszorítása.

Borítókép: Szánthó Miklós (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.