A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy harmincas éveiben járó férfi ellen, aki súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettét követte el. A férfi tavaly szeptemberben ittasan, jogosítvány nélkül vezetett, és egy aznap vásárolt autóval okozott balesetet, amelyben több utasa is megsérült.
Az ügyészség közleménye szerint a vádlott már a délelőtti órákban alkoholt fogyasztott munkavégzés közben, majd ismerősétől vásárolt egy személygépkocsit. Az adásvételt követően sem hagyta abba az ivást, és három utast szállítva egy másik faluba indult, hogy további személyeket fuvarozzon. Végül az autóban a sofőrrel együtt heten utaztak, noha a jármű csak öt férőhelyes volt.
A csoport a férfi otthonába tartott bulizni, egyikük sem használta a biztonsági övet.
Az esti órákban, lakóhelyéhez közeledve a sofőr alkoholos befolyásoltsága miatt rövid időre elaludt a volánnál. Miután felébredt, a balra kitérő autót hirtelen jobbra kormányozta, ám már nem tudta visszanyerni az irányítást a jármű felett.
Az autó az árokba csapódott, a balesetben három utas súlyosan, a többiek könnyebben megsérültek.
A Somogy Vármegyei Főügyészség közlése szerint a férfinak nem volt jogosítványa, és a baleset idején erősen ittas volt. Az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől való eltiltást és a járművezetéstől való végleges eltiltást indítványozott a vádlott ellen.