Betörésről érkezett bejelentés a rendőrségre január 18-án. A sértett elmondta, hogy jánoshalmi ingatlanja lakatlan, ugyanis lakástűz miatt el kellett költöznie hónapokkal korábban. A házban maradtak értékei, ezért rendszeresen elment ellenőrizni – adta hírül a rendőrségi portál.
A cipője buktatta le a jánoshalmi betörőt
Gyorsan lebukott.

Amikor a tulajdonos legutóbb az ingatlannál járt, észrevette, hogy valaki megbontotta a tetőt, és elvitt egy mikrót, több gázpalackot, csaptelepet és kéziszerszámokat. A betörő rángatta a konyha ajtaját és a kamraajtót is megpróbálta felfeszíteni, ezzel további károkat okozott.
A helyszínelésnél a rendőrök lábbelilenyomatot találtak, ami segített a tolvaj felkutatásában. A nyomozók egy 35 éves helybélire gyanakodtak, ugyanis a férfival szemben több eljárás is folyt hasonló jellegű bűncselekmények miatt. Az otthonában fogták el a gyanúsítottat, és ellenőrizték cipőjének a mintázatát, ami megegyezett a betörésnél talált lenyomattal. A férfit előállították és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Elismerte a bűncselekmény elkövetését, a rendőrök pedig kezdeményezték a letartóztatását.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon
Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!
Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon
Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!
Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!