Folytatódik délnyugat felől a felhőzet felszakadozása, csökkenése, a nap is egyre többfelé kisüthet – olvasható a HungaroMet előrejelzésében.
Az Északi-középhegység tágabb térségében egész nap rétegfelhőzetre és rossz látási viszonyokra számíthatunk.
Késő délutántól észak felől egyre vastagabb frontfelhőzet érkezik fölénk, amelyből estefelé helyenként már előfordulhat csapadék, zömmel eső.
Nagy területen megerősödik, délnyugaton átmenetileg viharossá is fokozódik a délnyugati szél.
A csúcsérték általában 5 és 10 fok között várható, de a Dráva mentén akár 11, 13 fok is lehet, míg északkeleten csupán mínusz 1, plusz 4 fok valószínű. Késő este mínusz 1, plusz 8 fok közötti értékeket mérhetnek.
Figyelmeztetést adtak ki a köd miatt
Dél, délnyugat felől egyre nagyobb területen szűnik meg a köd. Reggelre körülbelül az ország délnyugati harmadán és a délkeleti részeken, majd a nap folyamán az Északi-középhegység tágabb térségének kivételével fokozatosan megszűnhet a köd. A borult, ködös területeken
ónos szitálás, zúzmaraképződés, hószállingózás (ipari területek környezetében kisebb havazás) előfordulhat.
Csütörtökön a késő esti órákban az Északi-középhegység északi részein átmeneti vegyes halmazállapotú csapadék nem zárható ki.
A figyelmeztetés Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Pest vármegyékre van érvényben.

Fokozottan terjednek a vírusok
A légköri változások nem befolyásolják számottevő mértékben szervezetünk működését – írja a Köpönyeg az orvosmeteorológiai előrejelzésében.
A hajnali fagy, illetve a párás levegő a krónikus ízületi megbetegedésben szenvedők tüneteit erősítheti, a beteg testrész fájdalma fokozódhat, illetve mozgástere beszűkülhet.
Az érintett végtagok ébredés utáni alapos átmozgatása sokat javíthat a tüneteken. A párásság a krónikus légúti betegeknek sem kedvez, panaszaik és tüneteik felerősödhetnek. A nedves, párás időben könnyebben terjednek a cseppfertőzéses vírusok, ezért nő meg ilyenkor a légúti megbetegedések száma. Különösen fontos a fertőzések elleni védekezés, a fokozott higiénia.