Két nagyobb településen is időközi választást tartottak ma, mindkét helyen a Fidesz–KDNP jelöltje szerzett önkormányzati képviselői mandátumot. Mint azt már megírtuk, Veszprémben Kavalecz Gábor, Óbudán pedig Malinás Sándor nyert a kormánypártok színeiben. A Magyar Péter vezette Tisza Párt persze egyik helyen sem állított jelöltet, így most sem derült ki, hogy áll a valóságban az új ellenzéki erő. Veszprémben a helyi baloldali civil szervezet jelöltje, még Óbudán a Kétfarkú Kutyapárt politikusa szerezte meg a második helyet.
Újabb fricska a balos közvélemény-kutatóknak: Óbudán és Veszprémben is a Fidesz nyerte az időközi önkormányzati választást
Magyar Péter egyik helyszínen sem merte elindítani jelöltjét.

További Belföld híreink
A részvétel mindkét helyen 32 százalék felett alakult, ami átlagosnak mondható, nem fulladt érdektelenségbe a szavazás egyik városban sem. Ráadásul egyik település sem számít fideszes fellegvárnak, Veszprémben ugyan kormánypárti vezetés van, de a baloldal listája rendszerint jól szerepel a városban az országgyűlési választáson (legutóbb például listán többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre), míg Óbudát 2019 óta a baloldal irányítja, a most képviselőt választó 6. választókerületben is simán nyert júniusban a korrupcióval vádolt Czeglédy Gergő, aki korábban a III. kerület alpolgármestere is volt.
A Tisza tehát megmutathatta volna, hogy mit tud, de próbálták ignorálni a választások tényét, annak ellenére, hogy pár hete még azzal szórták tele az internetet, hogy több baloldali cég közvélemény-kutatásában már jócskán előzik a Fideszt országosan.
Meg nem erősített információk szerint a múlt héten is tervezték, hogy nyilvánosságra hoznak egy ilyen kutatást, akkor azonban a Fidesz–KDNP jelöltje időközi országgyűlési választáson nyert Tolna vármegyében, 64 százalékos eredménnyel, ami nevetségessé tette volna a közvélemény-kutatókat, hiszen bár a Dombóvár központú választókerület fideszes erőközpontnak számít, ilyen nagy arányú győzelmet még egyszer sem tudtak ott aratni a kormánypártok.
A most vasárnapi időközik szintén belerondíthatnak a balos közvélemény-kutatók porhintésébe, Magyar Péter pedig ismét terelné a figyelmet, közösségi oldalán arról posztolt az eredmények kikerülése után, hogy 2023-ban részt vett az El Caminón.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Miskolcon lesz az év első háborúellenes gyűlése + videó
Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Egy egoista, lelki sérült ember nem vezetheti Magyarországot
Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Miskolcon lesz az év első háborúellenes gyűlése + videó
Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Egy egoista, lelki sérült ember nem vezetheti Magyarországot
Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!