Hiába fogadta el Karácsony Gergely jogszabályellenes költségvetését a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége, a szegényebb településeknek járó
szolidaritási hozzájárulást be kell fizetni – mutatott rá közösségi oldalán Sára Botond. Budapest Főváros főispánja kiemelte: a törvényes rend helyreállítása érdekében a Fővárosi Kormányhivatal törvényességi felhívást küld a budapesti önkormányzatnak, mert jogszabályellenes a költségvetése, alultervezett.
„Ez azt jelenti, hogy nincsen benne annyi pénz, amennyinek jogszabály szerint lenni kellene”
– rögzítette.
Emlékeztetett: már tavaly decemberben, amikor Karácsony Gergely beterjesztette a költségvetését, akkor jelezték, hogy jogszabályellenes a költségvetés-tervezet, hiszen nagyjából ötvenmilliárd forint befizetésével nem tervez.
– Ezzel nemcsak a szegényebb településektől vonja el a szolidaritási hozzájárulást, hanem tovább fokozza a törvényellenes működését a fővárosnak, az instabil és a csőd közeli helyzetet – mondta, majd hozzátette: ezt a költségvetést, Karácsony Gergely költségvetését megszavazta a Magyar, a Gyurcsány és Vitézy pártja is.
„Most minden törvényi feltétel fennáll ahhoz, hogy törvényességi felhívással állítsuk helyre a törvényes működést. Pontosan látszik, hogy több mint ötvenmilliárd forint hiányzik a költségvetésből”
– emelte ki.
Elmondása szerint ezt a törvényességi felhívást el fogják küldeni a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy gondolják újra, szabályosan akarnak-e működni vagy szabálytalanul. – Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat a törvénysértő állapotot nem szünteti meg, további törvényességi eszköz alkalmazásáról fogunk dönteni, akár bírósághoz fogunk fordulni – zárta videóüzenetét Sára Botond.