A tehetséggondozás a szervezeteken, az intézményeken és a bennük oktató, dolgozó szakembereken nyugszik – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika. Hozzátette: a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj pedig kifejezetten azoknak a tehetséggondozó szakembereknek, tanároknak, diákokkal, fiatalokkal foglalkozó embereknek szól, akik támogatják és segítik, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, majd azzal élni tudjanak úgy, hogy megfelelő karriert, életkörülményeket biztosítanak maguknak.
Varga-Bajusz Veronika szorgalmazta, hogy aki ismer olyan tanárt, szakembert vagy edzőt, akit érdemesnek tart az elismerésre, jelölje.
Idén 25 embert részesítenek a kitüntetésben, akár magyarországi, akár határon túli vidékről érkezik a jelölés
– mondta el az államtitkár. Hozzátette: az eredményeket májusban hirdetik ki, a díjazottak egyszeri, nyolcszázezer forint jutalmat is kapnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!