Ahogy minden más tudományterületnek, a földrajznak is megvan a maga nemzetközi szakmai versenye. A földrajzi olimpiát (iGeo) 2002 óta rendezik meg a Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) égisze alatt, évről évre más helyszínen. Idén Thaiföldig kellett utaznia a magyar csapatnak, ahol a fővárosban, Bangkokban a Chulalongkorn University fogadta házigazdaként a versenyzőket és kísérőiket. Magyarország végül 39 országot megelőzve az igencsak előkelő 8. helyen végzett összetettben az olimpián – közölte a Pécsi Tudományegyetem.

Ezúttal 47 ország nevezett, és küldött mintegy 179 versenyzőt Bangkokba, ahol a magyar csapatnak a hosszú repülés, illetve az időeltolódás és a forró, párás éghajlat kihívásaival is meg kellett küzdenie, de az egzotikus környezet inspirálóan hatott a versenyzőinkre.
A komplex megmérettetés írásbeli, terepi és multimédiás fordulókból állt, sokoldalú próbáját adva a földrajzi gondolkodásnak, problémamegoldó-képességnek, a terepi és elméleti képességek tesztelésének.
A magyar csapat 2006 óta vesz részt minden kiíráson, az eddigi szerepléseket négy arany-, tucatnyi ezüst- és bronzérem fémjelzi.
Az idei eredmények az átlagosnál jobban sikerültek, az ünnepélyes díjkiosztón minden magyar diák nyakába érem kerülhetett. Így azon kevés nemzeti delegáció közé tartozik a magyar együttes, ahol mindenkinek jutott érem a megmérettetésen. Ezzel az eredménnyel az országok közötti rangsorban ismét az első nyolcban végzett Magyarország, bizonyítva diákjaink és tanáraik elhivatottságát.
A csapat kiválasztását, felkészítését és kiutaztatását hagyományosan a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézet oktatói végzik. A csapatvezető dr. Trócsányi András, a kar dékánja és az intézet docense, segítője pedig dr. Máté Éva adjunktus volt. Az intézet rendezi minden tanévben a HunGeoContest országos angol nyelvű földrajzi tanulmányi versenyt, amely az olimpia hivatalos válogatóversenye.
Legközelebb 2026 nyarán Isztambul lesz a XXII. iGeo házigazdája, amelyre a HunGeoContest 2025 szeptemberében kezdődő kiírásán keresztül lehet eljutni bármely magyarországi középiskolás tanulónak, aki képes angol nyelven is magas szinten művelni a geográfiát.