Feró: Magyar Péter nem lesz miniszterelnök, abban biztos vagyok

Fotó: Polyák Attila

– A baloldali ideológiával lenne baj?
– Kétségtelenül jól hangzik, és nyilván sokak szerint meg lehet valósítani, hogy nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Ugyanakkor – lássuk be – képtelenség, hogy ebből bármi is valósággá váljon. Az egyszerű emberek agyában ugyanakkor mindez úgy zajlik le, hogy hú, igen, de jó lenne! Arra persze nem gondolnak, hogy az író, a zenész vagy bármilyen munkás nem nyolc órában, hanem sokszor kétszer nyolc órában vagy, fogalmazzunk inkább úgy, nulla huszonnégyben dolgozik.

– Miben sikeresebb Magyar Péter az eddigi baloldali vezérfiguráknál?
– Egyelőre abban jobb, hogy hamarabb mellé álltak azok az anarchista baloldaliak, akik benne látják a messiásukat. Persze jó kérdés, honnan van pénze sok-sok milliós rendezvényeket rendezni, ki építi a színpadot, hogyan és miből szervezték meg a munkásokat. Mint zenész, pontosan tudom, hogy mindezt nem ingyen adják. Valójában valakik beálltak Magyar Péter mögé, és tudatosan felépítették a közéletben. Amikor elindult, csak néztem, hogy ki az ember, kirepült a fészekből, majd visszapiszkít. Pár hónap múlva aztán megértettem, hogy neki egyszerűen nincs más útja, ha anyagilag jól akar járni. Eredetileg nyilván úgy gondolta, hogy Varga Juditon keresztül elérhet oda, ahova nagyon szeretne eljutni, de ehhez nem volt elég tehetsége. Mindenesetre azt meg kellene tanulnia, hogy ha már hazudik egy nagyot, legalább tegyen úgy, hogy elhiggyük. Merthogy ő úgy hazudik, hogy rögtön leleplezi magát, hiszen egy órával azelőtt még teljesen mást mondott ugyanarról a témáról. Szerintem itt rontja el leginkább a saját esélyeit. És hogy belőle nem lesz miniszterelnök, abban biztos vagyok.

Fotó: Polyák Attila

– Visszatérve a zenekarodhoz: a Beatrice alaposan átalakult az elmúlt időszakban. Jött Csillag Endre, jöttek mások is, de egyelőre talán nem világos, mi az irány. Volt-e, lesz-e Beatrice?
– Amíg élek, mindig lesz. Találtam olyan zenészeket, akik nagy örömmel jöttek mellém játszani. A minap például Kunszentmiklóson jártunk, nagyon sokan eljöttek, együtt énekeltük a dalokat. Kár, hogy a legutóbbi dalainkat, amelyeket Endrével együtt írtunk – valamiért – nem szeretik a rádiók. Gondolom, persze, ha engem nem szeretnek, akkor akármit csinálunk, az sem jó nekik. Mindig az jut eszembe, amikor fiatalabbak zenészek panaszkodnak, hogy nem jutnak el az éterbe: én már ötven éve küzdök ugyanezzel a problémával. Állandóan bizonygatnom kell, hogy nem, nem az vagyok, akiknek leírnak, nem daráltam csirkét, semmi sem igaz a vádakból. Ha azonban belevernek valamit az emberek fejébe, attól nehezen szabadulnak. Ugyanez a helyzet a Fidesz „lopásaival” is. De tessék mondani: konkrétan mit loptak el? Erre nyilván már nincs válasz. Régi módszere ez a kommunistáknak: előbb hazudnak, csalnak, aztán elzavarják vagy börtönbe zárják az ellenszegülőket, hogy megkaparinthassák a hatalmat. És nem ugyanez zajlik ma a nyugati világban? Dehogynem, nagyon is hasonló a helyzet.

– A Beatrice valaha a motorizált nemzedékről, Angyalföldről, Jerikó falairól énekelt, csupa olyan dologról, amelyekkel könnyen azonosulhatott, akik ugyanazt a sorsot élte. De miről lehet ma dalt írni? Nem borzasztóan üres, szürke és buta a mai világ?
– Úgy érzem, valóban nagy a különbség a hajdani és a mai világ között. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kultúrában a mai napig nem zajlott le a rendszerváltás. Miután pedig elmaradt, főleg azok kaptak lehetőséget, akik a hülyeségeket terjesztik. Emiatt van az, hogy a legutóbbi lemezem hiába szól korszerű, mai dolgokról, nem jut el a közönséghez. És itt egyáltalán nem arról van szó, hogy hülye lennék vagy a közönséget nem lehet eléggé alábecsülni. Nem: a közönség sokszor egyszerűen el van rontva, mert más értékeket vernek beléjük. Valójában szükség volna olyan médiafelületekre, ahol mi is megjelenhetünk. Ezért örülök annak, hogy Huth Gergellyel elindítjuk ezt a podcastet, magam is kíváncsian várom a fejleményeket.