(Itt el kell mondanunk, hogy az ügyben két dán alapítványról beszélünk: a Veluxról és a Villumról. Ezek testvérszervezetek, de különböző alapítványok. A Velux papíron mintegy félmilliárd, a Villum 1,1 milliárd forinttal támogatta Bódis Alapítványát. - a szerk.)

Emellett a szegregátumba tervezett napközis központ pedig - amelyet Bódis a Van Helyed egyik legfontosabb projektjeként tálal- Ózd egy másik részén, Velence telepen valósult meg. Ennél is érdekesebb, hogy a napközis helyiség gyakorlatban a Van Helyed "módszertani központjaként" is funkcionál, pedig ez két külön intézmény lenne- és a második támogatási fordulóban külön pénzt is nyert el rá Bódis. A valóságban tehát a két, külön-külön támogatott funkció egy épület, amelyet ráadásul nem Bódis alapítványa vásárolt a 360 millió forintos támogatásból, hanem az ózdi önkormányzat adományozta, és a felajánlása nyomán csupán a felújítás anyagköltségét finanszírozta a Van Helyed.

A Velux 2020-as riportjában mindezt úgy értékelte, hogy a támogatásaik felhasználása sikeresen megtörtént, a jövőbeli perspektívákra vonatkozóan pedig úgy fogalmaztak,

Adódik a kérdés, hogy mennyiben ésszerű egy dán alapítványtól, hogy a fő célja az legyen, hogy egy magyar aktivistát a roma közösség bajnokának állítson be a magyar sajtó előtt. Annál is inkább érdekes felvetés ez, mert egy 2015-ös Magyar Narancs cikkben maguk a helyi romák beszélnek arról, hogy Bódis már nem tevékenykedik a Hétes telepen.3

Hiába nem történt szinte semmi, a Villum megduplázta a támogatást
Mindenesetre a Villum a rákövetkező támogatási ciklusban, 2017-ben megduplázta a támogatását. Igaz, a nagyobb forráshoz magasabb elvárásokat is csatolt. Legalábbis papíron.


























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!