A Tisza Párt ekkor is gyűjtötte a támogatói adatokat, de az akció igencsak balul sült el: a több mint 200 ezer nevet tartalmazó lista kiszivárgott, és a személyes adatok (nevek, lakcímek, lokációk) nyilvánosságra kerültek.
Az ügy kirobbanását követően a sajtóban több helyen is utánanéztek, hogy a nyilvánosságra került személyes információk végül hol kötöttek ki és azokat kik használták fel. Mint kiderült,

A program felhasználói között ugyanis felbukkant az ukrán AndrijGaleljuka is, aki a LinkedIn-profilja alapján a PettersonApps nevű ukrán fejlesztőcégnél dolgozik. Így erős a gyanú, hogy részt vett a Tisza Világ tesztelésében vagy fejlesztésében.
Az alkalmazás adminisztrátorai között ugyanis felbukkant a szintén ukrán MiroslavTokar, aki szintén a PettersonApps munkatársa, és LinkedIn-oldala szerint Ungvárról dolgozik.
Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy a fejlesztő PettersonApps vezetője, Oleg Osztroverh elkötelezett támogatója többek között egy "Da Vinci Farkasai" nevezetű félkatonai egységnek. A Da Vinci Farkasait az Azov ezred nevű, vállaltan banderista nézetű egység mellett a legvéresszájúbb nacionalista csoportosulásként tartják számon.3
A nyilvánosságra került részletes listából az is nyilvánvalóvá vált, hogy az alkalmazást már jóval a szeptember 9-i hivatalos indulás előtt tesztelték. Méghozzá meglepő helyekről: Magyarország mellett Ukrajnában és az Egyesült Államokban is kipróbálták a programot.
Újraindították az applikációt
Az ügyben Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági ügyekért felelős kormánytagokat, majd vizsgálatot rendelt el.4 A kormányfő értékelése szerint a személyes adatok "ukrán kézre kerültek", ami súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó informátor szerint a program újraindítása elsősorban politikai okokból történt. "Az app mindig akkor kerül elő, amikor mozgósítani kell, adatot gyűjteni vagy belső üzeneteket célzottan terjeszteni" - tette hozzá.5























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!