A koronavírus-elleni védekezés újabb lépéseként hétfőtől ingyenessé válik a közterületi parkolás az ország egész területén.

Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
A koronavírus-elleni védekezés újabb lépéseként hétfőtől ingyenessé válik a közterületi parkolás az ország egész területén.
Ennek elsősorban a budapestiek örülhetnek leginkább. De emlékezzünk csak: már napokkal ezelőtt rengeteg lakossági megkeresés érkezett a fővárosi vezetés felé, hogy tegyék ingyenessé a parkolást.
Csalódniuk kellett. Ismét!
Karácsony Gergely ugyanis – noha rendelkezett kellő felhatalmazással, hogy a Fővárosi Közgyűlés nélkül is meghozza ezt a döntést – nem mert szembemenni a budapesti polgármesterek többségének akaratával, így nem teljesítette a lakosok kérését. Tehát nem érvényesült a többség akarata.
Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: hát ilyen a Karácsony-féle demokrácia? Bort iszik és vizet prédikál a főpolgármester úr?
Szerencsére akadt felelős vezető, aki teljesítette az emberek kérését, sőt az egész országra kiterjesztette a parkolási rendeletet. Az ő neve pedig nem Karácsony Gergely.
Nos, ez után az eset után van min elgondolkodni: a fővárosi balliberális polgároknak azon, hogy jó döntést hoztak-e 2019. október 13-án, Karácsonynak meg azon, hogy kit akar a jövőben szolgálni, a polgármestereket vagy a budapestieket?
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának előadása a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet konferenciáján.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Gulyás Gergely keményen helyretette Karácsony Gergelyt
Felrobbantak az orosz tengeri drónok, mielőtt elérték volna Ukrajna vizeit
Ha a te telefond is csinál ilyet, lehet, hogy téged is leghallgatnak
A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra
"Egyre könnyebb lélegezni" - Tóth Gabi elárulta, hogy van most
Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát
Gigantikus átverés egy fotó, ami terjed a neten a klubvilágbajnokságról + videó
Ősi módszer a puffadás ellen: ez a gyógynövény az emésztőrendszer legjobb barátja
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Ukrajna elnöke botrányos viselkedésével Trumpot is magára haragította
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának előadása a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet konferenciáján.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.