A néppárt szorul a Fidesz segítségére

A Fidesz addig marad az Európai Néppártban, amíg segítségére tud lenni a pártcsaládnak, hogy képes legyen megőrizni a saját értékeit – hangsúlyozta a Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésünkre azt is elmondta: a Facebookkal kapcsolatos rossz tapasztalatok miatt nem engedné a kormány a közösségi oldal virtuális valutájának bevezetését. Arra is kitért, hogy ha stabilan öt százalék felett növekszik a gazdaság, akkor ez elősegíti majd az újabb adócsökkentéseket.

2019. 06. 21. 11:12
GULYÁS Gergely; HOLLIK István
A kabinet nem engedné bevezetni a Facebook-valutát Fotó: MTI/Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz európai néppárti (EPP) tagságával kapcsolatban Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy addig maradnak a pártcsalád tagjai, ameddig tudnak segíteni az EPP-nek, amelynek jól láthatóan segítségre van szüksége. Kifejtette: a választási eredményekből jól látszik, hogy míg a Fidesz–KDNP történelmi eredményt ért el, addig a néppárt szavazóinak száma jelentősen megcsappant. – A Fidesz örülne, ha tapasztalatait megoszthatná a néppárttal, hogy az saját értékeit megőrizni képes, a jövőről világos elképzelésekkel rendelkező pártcsalád legyen – mutatott rá. A DK listájáról EP-mandátumot szerző Dobrev Klára Judith Sargentini leköszönő EP-képviselőt dicsérő nyilatkozatát a politikus úgy kommentálta: a DK a legszélsőségesebb párt a magyar politikában, és ezt az extremizmust támasztja alá Dobrev Klára nyilatkozata is.

A tervezett adócsökkentésekről is kérdeztük a minisztert. – Sokféle adócsökkentési terv van, a gazdasági növekedés folytán a költségvetés mozgástere is valamivel tágabb, mint korábban, de nem tudom megígérni, hogy ebben a ciklusban egy számjegyű lesz az szja – fogalmazott Gulyás Gergely. Emlékezetes: a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az államnak komoly hasznot hajthatna, ha 9 százalékra mérsékelné a jelenleg 15 százalékos személyi jövedelemadót. Egy ilyen lépéssel több szakember is egyetértene. – Kívánatos lenne az egy számjegyű szja, de számtalan olyan fontos adócsökkentési cél van, amelyik legalábbis versenyképes az szja csökkentésével – mondta Gulyás Gergely. Ilyennek nevezte a családi adókedvezményt és a négygyermekes édesanyák teljes adómentességét. A miniszter hangsúlyozta: a jövőbeni öt százalék feletti gazdasági növekedés elő fogja segíteni a további adócsökkentéseket.

A kabinet nem engedné bevezetni a Facebook-valutát
Fotó: MTI/Kovács Attila

– Nem kell megengedni a libra bevezetését – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely. Lapunk a Facebook által bevezetni kívánt új valuta állami szabályozási lehetőségeiről kérdezte a tárcavezetőt. Gulyás kiemelte: eddig pénzt csak államok és államközösségek bocsátottak ki, és a pénzügyi szabályozási eszközök is az ő kezükben vannak. Hozzátette: a Facebookkal kapcsolatban több a rossz tapasztalat, mint a jó, ezért nem kellene megengedni a cégnek egy új valuta bevezetését.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva beszélt a lapunk által nyilvánosságra hozott, Magyarország Európai Ügyészséghez való csatlakozásáért kiírt aláírásgyűjtés körüli visszásságokról is. Mint mondta, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság folytat vizsgálatot az ügyben. A miniszter arra kérte a hatóságot, hogy a lehető legkörültekintőbben tárja fel az esetleges visszásságokat.

A miniszter úgy értékelte, hogy súlyos gondot jelent a szúnyoginvázió, amely főként a csapadékos időjárásnak és az azt követő nagy meleg köszönhető, ami megnehezíti az irtást. Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány rendkívüli, országos szúnyoggyérítésbe kezdett. A kormányfő azt kérte a Pénzügyminisztériumtól, hogy felső korlát nélkül biztosítson forrást a belügyminisztérium-­nak az irtás költségeinek fedezésére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.