Az autósok költségeit növelné Karácsony

Több költség hárulhat az autósokra Karácsony Gergely főpolgármesternek a Fővárosi Közgyűlésen bejelentett közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási terve alapján, mivel a parkolási idősávokat is kitolnák az elképzelés szerint. Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője azt kérte számon Karácsonyon, hogy a veszélyhelyzet alatt meghozott több döntésénél nem egyeztetett a Fidesz-KDNP frakcióval. Bagdy Gábor fideszes képviselő kijelentette: a Lánchíd felújítása nem tűr halasztást.

2020. 06. 24. 17:03
null
A kezdeményezés fő célja az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a közlekedésben nem egyedül, hanem kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés napirend előtti felszólalásában ismételten azt hangoztatta, hogy minden eddiginél rosszabb anyagi feltételek mellett kell végrehajtania a koronavírus-járvány miatt újragondolt fővárosi programot. A főpolgármester szerint a főváros élhetetlen, s ennek oka a financiális problémák mellett a növekvő autóforgalom. Úgy vélekedett, hogy Budapesten az előző ciklusban annak ellenére növekedett másfélszeresére a forgalom, hogy a közösségi közlekedés sokat fejlődött. Hozzátette: közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási tervet dolgoznak ki, mivel szerinte a járvány miatt megingott a bizalom a tömegközlekedésben, és ha ezt csak az autóforgalom növekedésével ellensúlyozzák, abba Budapest berokkan. A városvezető ezzel indokolta, hogy számos olyan intézkedésről dönt a közgyűlés, amely az autósok pénztárcáját érinti, ilyen például a parkolási idősávok kitolása.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szembesítette Karácsonyt azzal a ténnyel, hogy a veszélyhelyzet alatt mintegy kétszáz döntést hozott meg önhatalmúan. – Szeretném finoman hozzátenni a demokrácia, az átláthatóság és transzparencia jegyében, hogy a parlament a veszélyhelyzet alatt is működött és folyamatosan nyilvánosságot biztosított az ellenzéknek – mondta a főpolgármesternek a frakcióvezető, hozzátéve: a fővárosi ellenzék tudomásul vette, hogy egy személyben dönt a főpolgármester, ám ők is szerettek volna részt a munkában. A főpolgármester többször azt nyilatkozta, hogy mindenben egyeztetett a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióval, ám Láng Zsolt számokkal bizonyította, hogy ez több esetben nem valósult meg. – Amikor már ismert volt az eheti közgyűlés időpontja, Karácsony még nyolc kérdésről döntött egy személyben. Köztük a költségvetési tételek zárolásáról, vagy a rendőrség beszámolójáról, amelyek egyike sem időponthoz kötött. Nem értem tehát, hogy ezeket a döntéseket miért hozta meg a főpolgármester, de az biztos, hogy nem a demokrácia jegyében tette – hívta fel a figyelmet rá Láng Zsolt. A frakcióvezető azt is kifogásolta: miközben Karácsony széles társadalmi egyeztetéseket ígért, olyan döntések születtek, ahol nem volt semmilyen párbeszéd a témában. Emlékeztetett: sem a kerékpársávok felrajzolása, sem a sebességkorlátozás bevezetésének meglebegtetése előtt nem egyeztettek civil vagy autós egyesületekkel, szervezetekkel.

A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban Horváth Tamás, Rákosmente fideszes polgármestere emlékeztetett: már három hete tudni lehetett, hogy vírusjárvány van az országban, amikor a helyi piacról olyan hírek jutottak el hozzá, hogy ott rendszeresen feltűnnek az intézmény lakói is, akik pedig zárlat alatt voltak a fertőzésveszély miatt. – Kiderült, hogy az idősotthon kerítése lyukas volt, hiányzott egy léc. Az intézményben tudtak róla, hogy ott szöknek ki az idősek a boltba, dohányboltba, kocsmába és a piacra, holott ez jelentős megbetegedési kockázatot jelentett – fogalmazott Horváth Tamás, aki arra is emlékeztetett: az idősotthon vezetőjének jelezte az esetet és felajánlotta a segítségét, ám az intézményvezető nem kérte azt.

Bagdy Gábor fideszes képviselő kijelentette: bizonyos dolgokból nem kellene politikai kérdést csinálni, mint amilyen a Lánchíd felújítása. – Az, hogy nincs rá pénz, egyszerűen nem igaz. Vannak prioritások amelyekről dönteni kell, és a Lánchíd ilyen. Úgy érzem, mintha nem lenne rá szándék, ennél pedig csak az lehet rosszabb, mintha valamilyen politikai túszejtésre használná fel a főváros a Lánchidat, amit nem feltételezek, mert együttműködésre számítunk. Ezt gondolják felül, mert vannak olyan közös ügyek, amelyek nem tűrnek halasztást – hangsúlyozta a volt költségvetésért felelős főpolgármester-helyettes.

Ughy Attila korábbi XVIII. kerületi polgármester Karácsonyt fő panaszmesternek nyilvánította, majd hozzáfűzte: nagyon szeretné, ha ezt a címet le tudná mosni magáról a főpolgármester. A fideszes városatya felszólalt a dél-pesti kerékpárút fejlesztése mellett is. Mint ismeretes: a főpolgármester személyes döntésként vetette ki a megvalósítandó projektek közül. A kerékpárút Csepel, Soroksár és a XVIII. kerületen keresztül épülne meg uniós forrásból, amelyhez a fővárosnak csupán 200 millió forintot kellene biztosítania. A képviselő megjegyezte: ha Karácsonynak nem fontos ez a projekt, a kormánynak majd sikerül megvalósítania.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.