Demeter a betekintett iratokban szereplő információk alapján azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a Flóra nevű lányát szállíttatta haza külföldről a honvédség repülőgépével. Csakhogy az adott gépen egy külszolgálaton lévő, Orbán vezetéknevű tiszt Flóra nevű két éves gyermekét hozták haza Ciprusról.
Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, amely során Demeter Márta nem tett vallomást. Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre. Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Demeter Márta – mint azt jeleztük – nem tett beismerő vallomást az előkészítő ülésen.
A politikus védője, Zamecsnik Péter méltán szakmai híréhez jogászi szempontból zseniális indítványokkal állt elő. Ahelyett, hogy a képviselő asszony névtévesztésébe bonyolódott volna, megpróbálja megingatni az ügy alapjait, a vádban hivatkozott minősített adatok minősítésének a szabályosságát.

Az ügyvéd indítványozta, a bíróság szerezze be valamennyi, a képviselő által megtekintett irat eredetijét. Hozzátette: a minősített iratokról formailag és tartalmilag is meg kell győződnie az adott személynek, hogy minősített adatot tartalmaz. Formailag ez azt jelenti, hogy a lapon ezt jelezni kell, de a jelen esetben tudomásuk szerint ilyen nem szerepelt az iratokon. Emellett indítványozta, hogy a bíróság szerezze be a kecskeméti repülőezredtől azt a jegyzőkönyvet, amelyben felhívják a képviselő figyelmét, hogy mely adatokat nem hozhatja nyilvánosságra, és amit ő egyetértését adva alá is írt. Az ügyvéd szükségesnek tartja, hogy a bíróság szerezze be az összhaderőnemi parancsnokság repülési engedélyét is, amelyet a Paphos-Kecskemét útvonalra adtak ki, valamint azt az igazoló dokumentumot is, amely szerint a gép valójában a Pápa-Paphos-Budapest útvonalat repülte. Az egyik dokumentum szerint légi utánszállítást végzett a gép, a másik szerint kiképzést hajtott végre. Hozzátette: a kettő közt az a különbség, hogy kiképzés során nem lehet légi utasszállítást végezni, ezért szükségesnek nevezte a két dokumentum közti ellentmondás feloldását. Ugyancsak kérte a védő a bíróságtól, hogy a katonai légügyi hivataltól vagy a Hungarocontrolltól szerezze be az eredeti repülési tervet, valamint a pilóták hajózó naplóját, amelynek valamennyi szükséges adatot tartalmaznia kell, továbbá a fedélzeti naplót, és a gép transzponder adatait is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!