idezojelek

Szánalmasan vergődnek a bukott baloldali figurák, Magyar Péter kegyét keresik

Ennyit az emberi tartásról és a méltóságról.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Magyar Péter, Gelencsér Ferenc
Gelencsér Ferenc. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Először Fekete-Győr András kapcsán írtam meg, hogy miként próbálnak úgy tenni a csúnyán leszerepelt bukott balos politikusok, maguknak vindikálva a Tisza Párt sikerét, mintha ők fontos szerepet játszottak volna benne. Szinte egymásra licitálnak az úgymond régi ellenzékiek, ki tud nagyobbat mondani. 

Majd Tordai Bence került elő, aki szintén folyamatosan gúnyolódik, örömködik a Fidesz vereségén és úgy tesz, mintha neki ehhez az égadta világon, bármi köze lett volna.

Most pedig ismét a választás elől megfutamodó Momentum egyik szánalmas alakja, Gelencsér Ferenc került elő és dörgölődzött oda Magyar Péter lábához.

„Közös felelősségünk társadalomként, hogy végre egy olyan országot teremtsünk, ahol a dolgoknak következménye van. A politikai elitünk újra és újra cserben hagyott minket, éppen ezért itt az ideje, egy olyan törvényes elszámoltatásnak, ami intő például szolgálhat a jövő politikusai számára is. Jelesül, hogy nem lehet büntetlenül kizsákmányolni egy teljes nemzetet.”

Mielőtt a saját szerepét még ennél is jobban túlgondolná Gelencsér elvtárs, ideje valamit leszögezni. Egyelőre egy dolog biztos, Gelencsér Ferencnek és vele együtt a Momentumnak nem osztottak lapot.

Ennyi!

Borítókép: Gelencsér Ferenc (Fotó: Teknős Miklós)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.