A portál azt írja, a férfi körözését június 4-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. Úgy tudják, 2024 januárjában kannabiszt találtak nála, az ellenőrzésen bevallotta, hogy fogyasztott belőle, mielőtt autóba ült.
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a Való Világ egykori sztárja ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA döntőbe is bejutott, majdnem megnyerte a versenyt.

További Belföld híreink
A Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József arról tájékoztatta a portált, hogy büntetővégzést hoztak polgári nevén Dicati Riccardo ellen, azonban ezt nem lehetett kézbesíteni, mert a férfi ismeretlen helyre távozott.
Ennek pedig ilyenkor az az eljárásmenete, hogy elfogatóparancsot kell kibocsátani
– közölte Szabó József.
Kiderült az is, hogy a VV 11. szériájának döntősét kábítószer birtoklásának vétsége és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 875 ezer forint pénzbüntetése ítélték és négy hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől. Ha sikerül elkapni, kézbesítik neki a határozatot, majd szabadon engedik.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!