Egyre égetőbb a paphiány

Európa sok más országához hasonlóan Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelent a paphiány. A gond elsősorban a katolikusokat érinti, de ha a tendencia folytatódik, súlyos gondok jelentkezhetnek a protestáns felekezeteknél is.

Fotó: Kurucz Árpád

Fotó: Kurucz Árpád

A paphiány problémája Magyarországon néhány évtizede jelentkezett újra – ismerte el lapunk megkeresésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs osztálya. Megerősítették: a paphiány napjainkban elsősorban európai jelenség, ahogyan erre a katolikus egyház nemrég megjelent 2019-es Pápai évkönyve (Annuario Pontificio) is rávilágít. A paphiány szerintük is összefügghet a hívőhiánnyal, amelynek társadalmi, szocioló­giai okai egyaránt vannak. Ezek között megemlíthető az utóbbi évtizedekre jellemző alacsony születési arányszám is. Arra a felvetésünkre, hogy egyre több pap fáradhat el, éghet ki azért, mert mind több helyen vállal szolgálatot, közölték: az érvényben lévő egyházi törvénykönyv nemcsak javasolja, hanem elő is írja az évente biztosítandó elégséges szabadságot a papságnak, hiszen az aktív pihenés segít a szolgálatuk ellátásában. A nehézséggel küzdő papoknak pedig a helyi kezdeményezéseken túl a püspöki konferencia fenntart egy úgynevezett hivatásőrző házat is.

Ezek a gondok mára már jelentkeztek a protestánsoknál is, bár náluk még nem ennyire égető a probléma. Fabiny Tamás evangélikus püspök a Magyar Nemzetnek elmondta: a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz 250 önálló egyházközség és közel száz intézmény tartozik, ahol kifejezetten lelkészi feladatok ellátására, szolgálatra is szükség van. Ezt nagyjából 350 lelkész látja el (közülük húsz-harminc nem aktív vagy csak kisebb részfeladatot végez). A fenti számokból az látszik, hogy szorongató lelkészhiányról még nem beszélhetünk az evangélikus egyházban. Már most is jellemző azonban, hogy egy-egy lelkész jóval több feladatot lát el, mint amennyi egy „normál” munkaidőbe belefér. Nagy többletterhelést jelentett például a közoktatásban megjelenő hittan lehetősége. Átlagosan a gyülekezeti lelkészek hét-nyolc hittanórát tartanak hetente állami iskolákban a gyülekezeti szolgálatuk mellett. Az egyházközségek döntő többségének ugyanakkor nincs olyan adminisztratív háttere, ami tehermentesítené a lelkészt, így ő egy személyben igehirdető, lelki gondozó, tanító és hivatalvezető, gazdasági vezető, pályázatíró, gondnok. A püspök szerint az is probléma, hogy a lelkészi életpálya egyre kevésbé vonzó a fiataloknak. Az utóbbi húsz évben drasztikusan csökkent az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkész-teológus szakára jelentkezők száma. Az 1990-es évek elején húsz-harminc fős évfolyamok kezdték meg tanulmányaikat, ez napjainkra ötödére csökkent. Ez pedig előrevetíti, hogy 20-25 év múlva az evangélikusokat is érintheti majd a szorongató lelkészhiány.

A lelkészek iránti elvárások is jelentősen megváltoztak az utóbbi húsz-harminc évben. Olyan készségekre is szükségük van, amelyek fejlesztésére az alapképzés nem vagy csak részben tud tekintettel lenni. A kompetenciahiány, a túlterheltség együttesen vezet a kiégéshez. A különböző szolgálati helyek közötti különbségek is jelentős frusztrációt jelenthetnek. Vannak olyan gazdasági hátterű egyházközségek, intézmények, amelyek stabil egzisztenciális feltételeket tudnak biztosítani a lelkésznek (a jelenlegi lelkészi kar 10-15 százaléka szolgál ilyen helyen), és vannak olyanok, amelyek közegyházi támogatással együtt is csak nagyon szerény megélhetési feltételeket tudnak biztosítani (az egyházközségek harmada). A lelkészi átlagjövedelem 2018-ban bruttó 292 ezer forint volt. Ezért is vezették be idén, négyéves előkészítés után, a lelkészi életpályamodellt. Az egyház szakmai továbbképzésekkel, az esetleges elakadásokban segítséget nyújtó jelzőrendszerrel és támogató szolgálattal, megfelelő illetményrendszerrel próbálja segíteni a lelkészeket. Gyülekezeti munkatársképzést is indítottak, a féléves, hat konzultációs napból álló kurzust 2019-ben 150-en kezdték el. Tavaly az Evangélikus Hittudományi Egyetemen megindult a másoddiplomás lelkészek képzése is, hogy megelőzzék a bajt.

Üldözöttek

Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak, üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel – derült ki a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi katolikus segélyszervezet Lengyelországban bemutatott jelentéséből. Az MTI tudósítása szerint a dokumentumot Poznanban ismertették szerda este, abból az alkalomból, hogy a nyugat-lengyelországi város lett a Vörös hét (Red Week) nevű, az üldözött keresztények iránti szolidaritást kifejező, többéves hagyományra visszatekintő nemzetközi imaakció első idei helyszíne.

A segélyszervezet aláhúzta: sokan nem tudatosítják azt a média által is gyakran figyelmen kívül hagyott tényt, hogy jelenleg a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. A 2017 és 2019 júliusa közötti időszakot feldolgozó jelentés szerint a keresztények világszerte a szélsőségesek brutális akcióinak fő célpontjává váltak, a támadók a nyugati civilizáció elleni közvetett ostromnak tekintik tevékenységüket. A tavalyi év során a világ hetvenhárom, 245 milliós összlakosságú országában regisztráltak rendkívül magas, nagyon magas, illetve magas szintűnek minősíthető keresztényüldözést. A legrosszabb helyzetűnek minősíthető ötven országban naponta 11 keresztényt ölnek meg.

Fotó: MTI/AP

A 2017-ben közzétett hasonló jelentéshez képest súlyosbodott a keresztények helyzete egyebek között Kínában, a Fülöp-szigeteken, Srí Lankán, a Közép-afrikai Köztársaságban, Indiában és Mianmarban – állapította meg a pápai segélyszervezet. Kiemelték többek között a Srí Lanka-i és a Fülöp-szigeteki keresztény templomok elleni támadásokat. Ezek alapján az a következtetés vonható le a jelentés készítői szerint, hogy a dél- és kelet-ázsiai keresztény közösségek hármas támadás célpontjává váltak: szembesülniük kell az iszlamista szélsőségesekkel, a populista nacionalistákkal és a tekintélyelvű rezsimekkel egyaránt. A közel-keleti keresztények helyzetéről a jelentés leszögezi: Szíriában és Irakban az évtized elején elkövetett tömeggyilkosságok leállásával részben megszűnt az üldözés, a végbement pusztítás azonban olyan mértékű, hogy kétségessé teszi sok felmorzsolódó közösség újjáéledését. (MTI)