
Orbán Viktor: Köszönjük, ebből nem kérünk! + videó
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Tisztában voltunk vele, de most Upor László lemondott (de továbbra is a Színművészetit irányító) rektorhelyettes is elismerte: valós az az Origó.hu-hoz került dokumentum, amely azt bizonyítja, jó előre megszervezett és nem spontán, hallgatói akció volt a Színművészeti elbarikádozása. Az Origó.hu korábban ismertette és bemutatta azt a levelet, amelyet a Színművészeti kommunikációs vezetője küldött szét a hallgatóknak.
Nézzük először is Upor László levelét, amelyet az Origó.hu kérdéseire küldött válaszul! Rendkívül tanulságos.
Természetesen tudtam róla, hogy augusztus közepén – a Covid-helyzet miatt augusztus 31-ig meghosszabbított szemeszter idején – az egyetem hallgatói szabadegyetemet szerveznek.
A szabadegyetem témáit és előadóinak listáját – az esemény nevéhez híven – a szervezők nem voltak kötelesek egyeztetni és nem is egyeztették a vezetőséggel. A kormány álláspontjával egyetértek: nem akadályozhatom a hallgatók demokratikus jogait, ezért nincs is jelentősége annak, hogy az általuk meghirdetett programról mi a személyes véleményem.
A kérdésben megbúvó állítással szemben a szabadegyetem témája nem az volt, hogyan lehet elfoglalni, illetve blokád alatt tartani az egyetemet, hanem a modellváltással összefüggésben annak társadalomtudományi, politikai, filozófiai, művészeti vonatkozásait járták körbe.
Egyetemi rendezvényről lévén szó magától értetődik, hogy az értesítéseket a hallgatók kérésére a kommunikációs vezető küldte ki. Ez munkaköri kötelességei és alapfeladatai közé tartozik.
Tudomásom szerint a későbbi egyetemfoglalást és blokádot teljes mértékig a hallgatók kezdeményezték és szervezték. Amennyiben ettől eltérő hiteles, bizonyítható információja van, kérem tudassa velem...
Meggyőződésem, hogy a hallgatók erős reakciójára nem került volna sor, ha a modellváltás tisztességesen zajlik, ha érveiket meghallják, és ha nem fosztják meg az egyetemet mindennemű önrendelkezésétől.
Üdvözlettel,
Upor László
Upor László főbb állításai tehát ezek volnának összefoglalva:
1. A hallgatók szerveztek saját maguknak egy négy napos tábort (milyen pénzből?), megkapták a Színművészeti campusát úgy, hogy Upor Lászlóéknak fogalmuk sem volt, hogy mi lesz ott, majd a saját maguk szervezte nyári táborról a felhívást a Színművészeti alkalmazottja, a kommunikációs vezető szétküldte a diákoknak. Tehát megszervezik saját maguknak, majd megkérik a sajtóst, hogy küldje el nekik, saját maguknak.
2. A Színművészeti alkalmazottja (a kommunikációs vezető) meg sem nézi, hogy mit küld szét.
3. Upor Lászlónak nincs személyes véleménye, hogy a Sándor-palotát és az ÁSZ-t összerondító Gulyás Márton vagy a szintén blokádszakértő Misetics Bálint miért tart egy hónappal a blokád előtt előadást náluk. Miért téma a zágrábi egyetemfoglalás, miért téma, hogy túlhaladott a képviseleti demokrácia, miért téma a blokád, miért téma, hogy hogyan lehet a bezártságot kibírni, és a többi, és a többi. Igaz, Upor László szerint tulajdonképpen úgy beszéltek a blokádról, hogy mégsem.
4. Sőt, a volt (de még igazgató) rektorhelyettes továbbra is hihetőnek tartja, hogy spontán akció volt a blokád, nem állt mögöttük a tanári kar egy része. (Eszerint nyilván Upor László sem állt mögöttük...)
5. Mindennek a modellváltás az oka. (Más egyetemeknél furcsa mód ez nem járt blokáddal.)
Hogy ezek után mennyire hihető, hogy az egyetem elbarikádozása mögött nem a baloldali politika által befolyásolt, néhány erőteljesebb, hosszú évtizedes hatalmát féltő színművészetis tanár áll, ezt bárki eldöntheti.
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
Az új intézkedés érinti a fájdalom- és lázcsillapítókat, néhány szívgyógyszert és probiotikumot is.
A négy évvel ezelőtti akcióról egy film is készül jelenleg.
Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus
Lamine Yamal körül áll a bál, mert egy 13 évvel idősebb influenszerrel ment nyaralni
Az úszómester telefonozott, az anya észre sem vette, mi történt – megszólalt a család, akik megkezdték a Palatinuson vízbe fulladt kislány újraélesztését
Fontos vasútvonalon indul felújítás
Későn érkeztek a mentők: koffein-túladagolás végzett a nővel
Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Ez nagyot szólna: a DVSC legjobb focistáját vinné a Fradi
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Bejelentést tesz a kormány + videó – kövesse nálunk élőben!
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
Az új intézkedés érinti a fájdalom- és lázcsillapítókat, néhány szívgyógyszert és probiotikumot is.
A négy évvel ezelőtti akcióról egy film is készül jelenleg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.