A fentiek fényében az sem mellékes, hogy a veszélyhelyzet elrendelése óta nagyon sokan fordultak a fővárosi vezetéshez, hogy tegyék ingyenessé a parkolást. Karácsony Gergely nem tudta vagy nem akarta a díjmentes parkolás kérését átvinni az illetékes kerületeken és a Fővárosi Közgyűlésen – amely a veszélyhelyzet elrendelése ellenére eddig nem tartott rendkívüli ülést. Budapest ellenzéki főpolgármestere azzal érvelt, hogy hiába látni kevesebb autót az utakon, állítása szerint a parkolókban ugyanannyi vagy még több jármű van, mint a járványveszély előtt, az ingyenes parkolás pedig megnehezítené a veszélyhelyzet kezelését. A Párbeszéd politikusának indoklásával szemben a szintén balliberális vezetésű Bécsben éppen fordítva van: ideiglenesen eltörölték a parkolási zónákat és ingyenessé tették azok használatát, hogy a járványveszélyes időszakban minél kevesebben vegyék igénybe a tömegközlekedést.

Fotó: Havran Zoltán
Az ellenzéki városvezető tegnapi Facebook-tájékoztatójában bejelentette: a fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a budapesti plázák üzemeltetőivel, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg tegyék lehetővé a bevásárlóközpontok parkolóinak ingyenes használatát. Karácsony Gergely szólt arról is, hogy a fővárosi önkormányzat cégei, intézményei és a kerületek által működtetett alap- és járóbeteg-ellátásban nem állnak „túl jól” a védőfelszerelésekkel. Az ügyben „várják a kormány együttműködését”.
Vészjósló hívás
Közben – mint ahogy azt már megírtuk – a főváros telefonos, közterületi és közösségimédia-kampányt indított a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A BKK felületein megjelenő kampány fő üzenete: „Maradj otthon!” A plakátokkal párhuzamosan infografikák és kisfilmek is megjelennek a Városháza és a főpolgármester Facebook-oldalán. A plakátokkal és egyéb tájékoztató anyagokkal szemben számos kérdést felvet karácsony Gergely automatikus telefonhívásokból álló kampánya. A budapestiek a főpolgármester hangjával kapnak hívást, amelynek kapcsán többen arról számoltak be a Magyar Nemzetnek, hogy az ellenzéki politikus vészjóslóan úgy fogalmaz: „A vírust nem tudjuk megállítani.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!