Gigaépítkezést tervez a baloldal Mocsárosdűlőn

Miközben a főváros baloldali vezetése azt hirdeti, hogy zöldterületként óvnák meg Mocsárosdűlőt, a nyilvánosság elől rejtegetett terveik szerint lakások és irodahelyiségek ezreit húznák fel a részben védett vizes élőhelyen. A területen Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármestere rendelt el változtatási tilalmat, amely máig érvényes.

2021. 02. 26. 6:56
2020.12.28. Budapest Mocsárősdűlő Óbuda, be akarják építeni a területet. Fotó: Kurucz Árpád KÁ Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Karácsony Gergely vezette főváros betondzsungelt hozna létre Óbuda – és egyben Budapest – egyik utolsó, jórészt érintetlen, ritka növény- és állatfajoknak is otthont adó zöldterületén.

A főpolgármesteri hivatal városépítési főosztálya közreműködésével a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésére készített tanulmányterv szerint akár kétezer-hatszáz lakást húzhatnak fel a területen, ahol összesen csaknem félmillió négyzetméternyi szintterületet alakítanának ki. A várhatóan közfelháborodást keltő terveket Karácsonyék olyannyira rejtegetik, hogy éppen a szándékaik ellentétét hangoztatják.

Bardóczi Sándor főépítész a minapi Facebook-bejegyzésében azzal ünnepeltette a baloldali városvezetést, valamint az általuk korábban deklarált „klímavészhelyzetet”, hogy Mocsárosdűlőből hatszázötvenezer négyzetméternyi terület nem lesz beépíthető. Szerinte ez „annyira példátlanul paradigmaváltó tett, hogy sokan talán őrültségnek is tarthatják”. Ám míg Bardóczi azzal érvelt, hogy a szóban forgó rész egészen 1970 óta beépíthető terület, azt elfelejtette megemlíteni, hogy Bús Balázs, a III. kerület korábbi fideszes polgármestere – a mai napig hatályos – változtatási tilalmat rendelt el Mocsárosdűlőn, és minden beépítésre vonatkozó tervet megakadályozott.

A korábbi fideszes városvezetés változtatási tilalmat rendelt el
Fotó: Kurucz Árpád

– Ez a csodálatos élőhely azonban most sérülhet, hiszen úgy tűnik, hogy a főváros és a kerület baloldali vezetése elhatározták, hogy beépítik a zöldterület egy részét, miután feloldották a változtatási tilalmat – hangsúlyozta Bús Balázs. Sőt Karácsonyék terveit támogathatja az egyre kevésbé civil szervezetként viselkedő Aquincum-Mocsáros Egyesületet is, amely a Facebook-oldaláról törölt olyan kommenteket, amelyekben helyi lakosok tiltakozásukat fejezték ki a beépítések ellen.

Mindeközben a beépítési terveket szó szerint rejtegeti a baloldal, Bardóczi bejegyzésében mindössze egy vaktérkép szerepel Mocsárosdűlőről, és csak sejteni lehet, hogy a magyarázat nélkül, kékkel jelölt foltok némelyike a majdani beépítések területét jelölik.

Mint korábban megírtuk, az Óbudai Anzix egy korábbi számában – szintén magyarázat nélkül – közölt rajzokon az F+4, illetve az F+7 jelzések arra engedtek következtetni, hogy többemeletes irodaházakat és lakóépületeket húznának fel, s a lapunk birtokába került tanulmányterv is ezt erősítette meg. Figyelemre méltó, hogy a tanulmányban azt is megemlítik: a területen jelentkező belvíz miatt nem lehet mélygarázst építeni, így a több ezernyi ingatlannal együtt megjelenő nagy számú autó parkoltatása is növelheti a zsúfoltságot, nem is beszélve a helyi forgalomra nehezedő extra teherről, és az ezzel együtt járó légszennyezésről.

A fentiek fényében meglehetősen visszásnak hat Szabó Tímea tegnapi Facebook-bejegyzése, amelyben azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy a kormány akarja beépíteni Mocsárosdűlőt.

„Nekünk zöld kell, nyugalom kell, tiszta levegő kell! Üzenem a kormánynak: ne próbáljanak meg újra trükközni, kétszer már beletört a bicskájuk az óbudaiak ellenállásába! Ahogy megvédtük a Rómait és a Hajógyárit, úgy fogjuk a Mocsárost is!” – írta a Karácsony-párt társelnöke.

Mint korábban a Magyar Idők beszámolt róla, Mocsárosdűlőt az 1920-as évek óta próbálták megmenteni az elkötelezett természetvédők. Nevét valószínűleg a talajáról kapta, a középkorban még egy tó volt itt. Óbuda egyik utolsó, még természetközeli élőhelye a védetté nyilvánítás ellenére veszélyben van. A Gyermekeink Egészséges Felnőtt Koráért Alapítvány a dűlő látogathatóvá, rekreációs területté alakítását szorgalmazta néhány éve, és ezeket a terveket az előző, fideszes városvezetés is támogatta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.