Hétfőtől feloldják a látogatási tilalmat a kórházakban

Egy napon egy beteget csak egy fő látogathat meg, aminek feltétele a védettségi igazolás megléte.

Forrás: M12021. 05. 20. 15:23
null
20200521 budapest bajcsy zsilinszki korhaz es rendelo intezet bodnar attila foigazgato havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőtől megszűnik a látogatási tilalom a kórházakban – jelentette be az országos tiszti főorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Müller Cecília a részleteket ismertetve elmondta:

egy napon egy beteget csak egy fő látogathat meg, ami legfeljebb hatvan percig tarthat, a látogatás feltétele pedig a védettségi igazolás megléte.

Hozzátette: a látogatási rendet egyelőre nem lehet teljesen bevezetni, ugyanis azokon az osztályokon, ahol koronavírusos beteget ápolnak, ez továbbra sem engedélyezett – közölte.

Müller Cecília továbbá hangsúlyozta, hogy a védelmi intézkedéseknek, valamint a az oltási program eredményességének köszönhetően

sikerült úrrá lenni a koronavírus-járvány harmadik hullámán.

Elmondása szerint a járványügyi adatok továbbra is kedvezően alakulnak: országos szinten az új és aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a gyógyultak száma pedig tendenciózusan növekszik, továbbá kiderült az is, hogy az indiai mutánst még mindig nem azonosították Magyarországon.

A szakember hangsúlyozta: Magyarországon vakcinabőség van, így már nem kell SMS-értesítésre várni, hanem a a regisztrációt követően azonnal lehet időpontot foglalni a kórházi oltópontokra, és háziorvosoknál is fel lehet venni a védőoltást. A tiszti főorvos bejelentette, hogy

a csütörtöki nap folyamán 64 800 adag Moderna-vakcina, pénteken pedig 55 200 adag AstraZenceca-oltóanyag érkezik Magyarországra, amit már a második körös oltásokra fognak felhasználni. Szólt arról is: a Pfizer-vakcinákra meghirdetett 199 ezer időpontnak a felét már lefoglalták.

A szakember végül örömét fejezte ki, hogy a szociális intézményekben is javul a helyzet. Tájékoztatása szerint jelenleg összesen 1720 koronavírus-pozitív gondozott van a szociális otthonokban, közülük 618-an vannak kórházban, 20 ezren pedig meggyógyultak. A dolgozók közül 752 főt érintett a járvány, közülük 19 személy hunyt el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.