Az egyébként igaz, hogy a panaszos diákok nem vitatták: színvonalas képzést kaptak Bóta József vendéglátóhelyein, ugyanakkor szerintük a szakmai gyakorlatokon nemritkán akár teljes munkanapokat is le kellett dolgozniuk. Előfordult, hogy napokig szeletelésre, takarításra voltak befogva, és néha ebédszünetet sem tarthattak, a munka után viszont fizetést nem kaptak, csak némi esti ételmaradék jutott nekik. Ráadásul a szakoktató felügyelete alatt készített ételeket fel is szolgálták az éttermekben. Ez pedig arra mutat rá, hogy a polgármester vendéglátóhelyei így lényegesen olcsóbban működtek, mint ha a tanulók helyett alkalmazottak dolgoztak volna.
Az egyik diák arról is mesélt, hogy egy szalagtűző ünnepség idején választás elé állították őket: vagy lehúznak 12 órát az étteremben, vagy a téli szünetben kell dolgozniuk. A polgármester szerint viszont minden szabályt betartottak és betartanak. Csak azoknak a tanulóknak kellett maradni a kiírt munkaidőn túl, akik késtek. Mint mondta, ha az üzlet folyamatosan nyitva tart, a diákok foglalkoztathatók szünetben is.
Bóta József 2010-ben lett először polgármester a szülőfalujában, Szihalomban, 2014-ben újraválasztották. 2015-ben az ő keze is maga felé hajlott, amikor saját cégével szerződött a szihalmi Kemencés fesztivál étkeztetésére. A látszatra azért adtak: az 1,9 millió forintos szerződést a felesége és az alpolgármester szignálta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!