Jogerősen is életfogytiglant kapott a körúti robbantó

A most 26 éves Papp László a maga készítette robbanószerrel életveszélyesen megsebesített két rendőrt 2016 őszén. Tegnap eldőlt: ezért legkorábban 2046. október 19-én szabadulhat feltételesen a fegyházból. Az apja által még a tárgyalás után is vehemensen védett férfi az ítéletre sem volt kíváncsi.

2019. 03. 13. 8:44
null
A bíró szerint a vádlott vallomása egyértelműen bizonyítja, hogy ölni akart a fegyverekért Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Papp László szabadulásakor – 2046. október 19-én – még csak 54 éves lesz, ám a következő 27 és fél évet fegyházban kell eltöltenie, miután tegnap a Fővárosi Ítélőtáblán Ujvári Ákos bírói tanácsa jogerősen is életfogytiglani fegyházra ítélte azzal, hogy legkorábban harminc év múlva vizsgálható meg a feltételes szabadlábra helyezése.

Az ítélettel súlyosították a Fővárosi Törvényszék tavaly őszi ítéletét, akkor az ítélet szerint legalább 25 évnek kellett volna eltelnie az életfogytiglaniból Papp feltételes szabadlábra helyezéséig. A törvényszék még úgy értékelte, hogy a férfi terrorcselekmény kísérletét követte el, amikor 2016. szeptember 24-én saját készítésű robbanóanyaggal és szöggel tömött, távirányításos pokolgépével életveszélyesen megsebesített két rendőrt. Az ítélőtábla azonban terrorcselekménynek minősítette a támadást. Az ítéletben szereplő harminc évet attól az időponttól kell számolni, amikor Pappot elfogták Keszthelyen a kommandósok. Ez a nap 2016. október 19-e volt.

Pappot egyébként előre kitervelt, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületével vádolta a Fővárosi Főügyészség.

Ujvári Ákos másfél órás indoklásában hangsúlyozta, egy sor bizonyíték a bíróság rendelkezésére áll arról, hogy Papp László a körúti robbantó. Ismeretes, hogy Papp több napon át, ügyvédje jelenlétében tett mindenre kiterjedő, részletes beismerő vallomást. Ezt ugyan az eljárás későbbi szakaszában visszavonta, ám előadásában olyan részletekről is beszámolt, amelyekről csak az tudhatott, aki elkövetőként a helyszínen volt.

A bíró szerint a vádlott vallomása egyértelműen bizonyítja, hogy ölni akart a fegyverekért
Fotó: Bach Máté

Mint több alkalommal is megírtuk, Papp a robbantás utáni napokban e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben részletesen leírta, hogy milyen összetételű és szerkezetű pokolgéppel robbantott, és azt, hogy később még újabb levélben jelentkezik. A második, laptopján megtalált, de el nem küldött üzenetben már egymillió eurót követelt a szaktárcától, hogy ne folytassa a robbantásokat.

Az elítéltet három elmeorvos is vizsgálta az eljárás alatt, mindhárom beszámíthatónak találta. Az igazságügyi szakértői vélemények és tárgyi bizonyítékok is Papp László bűnösségét támasztották alá. Papp otthonában megtalálták például a robbanószer alkotórészeit, illetve a vádlott DNS-ét hordozó alkatrészeket. A terrorcselekmény helyszínén talált táskamaradvány- és vezetékdarab is magán hordozta a Papp DNS-ét tartalmazó anyagmaradványokat. Ezek önmagukban is alkalmasak annak bizonyítására, hogy a robbantó és a robbanószer készítője Papp László volt, szögezte le Ujvári Ákos. A bíró szerint a terhelt vallomása egyértelműen bizonyítja, hogy ölni akart azért, hogy megszerezze a rendőrök oldalfegyverét, és nem rajta múlt, hogy nem járt sikerrel.

Papp László a jogerős ítéletre se volt kíváncsi, ezúttal is távol maradt a tárgyalóteremtől. Az elítélt apja a határozat kihirdetése után azt mondta újságíróknak: „Bedrogozták a gyereket, és olyanokat mondott, ami lehetetlen. A magyar állammal és a rendőrséggel áll szemben a fiam, a rendőrség szakértői szakértenek, olyan ez, mint a Rákosi-korban.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.