A móri mészárlás után két hónappal egy, a zálogházi rablóbandához hasonlóan szervezett, bűnelkövetéskor vakmerő és kegyetlen bűnbanda került képbe: a csepeli rablóbanda Kaiser Edével, Hajdu Lászlóval és Kiglics Attilával. Az utóbbi féltve barátnője és saját életét feladta a bandát a móri mészárlás után abban a hitben, hogy ők követték el a rablógyilkosságot. Kaiser és Hajdu elfogása előtt, majd utána az előzetes letartóztatásban is minden tettével egyre jobban magára irányította nyomozók figyelmét a móri mészárlás kapcsán is.
Horváth András dandártábornok így ír erről az elemzésében:
„Megfigyelésük során konspirált kapcsolattartásukból, több gépkocsival, párhuzamosan végzett mozgásukból, és egyéb körülményekből felmerült annak a gyanúja, hogy újabb – esetleg a mórihoz hasonlóan súlyos – bűncselekmény elkövetését tervezik. Azt is észleltük, hogy feszültek, idegesek, gyanakvóak. Valószínűvé vált hogy felfigyeltek lépéseinkre – mint ez később be is bizonyosodott – és ez a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált.
Tudtuk hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok közvetettek, és elégtelenek, de nem kockáztathattuk egy újabb tragédia bekövetkezését.”
Kaiser Ede
Rendőrségi fantomképek
Hajdu László
A nyomozók a csalódások ellenére folytatták Kaiserék feltérképezését.
„Őszintén szólva bíztunk abban is, hogy a helyszínen rögzített nyomok azonosítása, a szemtanúk felismerése, a házkutatások végrehajtása perdöntő bizonyítékokat szolgáltatnak. Végül is a vezetés egyhangú döntést hozott a gyanúsítottak elfogására, és előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Kaiser szökést kísérelt meg, Hajdu pedig […] lázasan kereste a kitörés […] szökés lehetőségét. […] A kutatások során több olyan tárgyat találtunk, melyek bűnöző életmódjukra utaltak (pl. külsejük elváltoztatására paróka), és Kaisernél összegyűjtött anyag volt a móri bankrablás újságcikkeiből.
Reményeinkkel ellentétben nem találtunk tárgyi bizonyítékokat, és különösen csalódást keltett hogy nem sikerült a fegyverek felkutatása.
A helyszínen rögzített nyomok összevetése sem hozott eredményt.”
Horváth tábornok így ír a nyomozás ebben a szakaszában már megjelent kritikákról.
„Bírálóink visszatérő – sokszor rosszhiszeműen hangoztatott – kritikája szerint már ekkor tisztába kellett volna lennünk, azzal hogy nem a valóságos elkövetőkkel van dolgunk. Itt néhány dolgot emelnék ki:
[…] Az nem volt kétséges hogy a társaság a korábbi években folyamatosan, változó összetételben, és szereposztásban bűnözött. Nem tudhattuk, hogy Móron hányan, a két gyanúsítotton túl kik jelentek meg, és az elkövetésben ki, milyen szerepet játszott. A fegyverkezelésben jártas Hajdu tűnt a géppisztollyal végrehajtott kivégzések elkövetőjének, de a továbbiakban az egyes szerepek teljesen tisztázatlanok voltak. Egy viszonylag nagy forgalmú bankban rögzített nyomokkal kapcsolatban soha nem vehető biztosra, hogy azok az elkövetőtől származnak. […] A szóban forgó társaság – fiatal kora ellenére – évtizedes bűnözői tapasztalattal rendelkezett, számtalan bűncselekményt követett el, de helyszínen rögzített nyomok alapján soha sem volt azonosítható. […] A mészárlás helyszínén jelenlévőket sokkolta a látvány, melynek részleteibe most nem mennék bele. Természetesen – a még ekkor lehetségesnek tartott – életmentés volt az elsődleges cél, a klasszikus nyom biztosításra csak ezután került sor. Ez a körülmény, még a hasonló esetekben tapasztalhatónál is nehezebbé tette a nyomok értékelését.
A most részletezett problémák lényegében az eljárás egészében, visszatérően jelentkeztek.”
Az ügy, az ismertetett nehézségek miatt úgy alakult, hogy számolni kellett azzal a lehetőséggel, hogy a bizonyítási nehézségek miatt az ügyészség nem terjeszt elő, vagy a bíróság nem hagyja jóvá az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Ezzel a lehetőséggel kétségbe ejtett bennünket, mert a gyanúsítottak magaratásából egyre egyértelműbbé vált számunkra, hogy az elkövetőkkel van dolgunk…”
Fotó: Blikk
A tábornok elemzésében megemlíti, hogy Hajdu és Kaiser a nyomozó hatósággal mindenfajta együttműködést megtagadott, a poligráfos vizsgálatot is elutasították. Ugyanakkor leszögezi:
„Tekintve, hogy az eljárás gyakorlati lépéseinek célirányosságához, és törvényességéhez kétség sem fért – és mivel a magas nyomravezetői díj, továbbá a vádalku lehetősége miatt a nyomozó hatósághoz beérkező egyéb bejelentéseket a lehető legmegnyugtatóbb módon tisztáztuk – az ügyészség, és a bíróság a nyomozás irányának korrekcióját nem kezdeményezte. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ekkor még a büntetlen előéletű N. László és W. Róbert ( a valódi elkövetők, Nagy László és Weiszdorn Róbert) létezéséről sem tudtunk, személyük még érintőlegesen sem szerepelt egyetlen bejelentésben, így arról sem lehet szó, hogy az említett tévedésünk a valóságos elkövetők megtalálásának akadálya lett volna.”
A sorozat első része IDE , a második része IDE kattintva olvasható.
(Folytatjuk)
