A zálogházi bankrabló Horváth Szilárdot tisztázta a nyomozás, nem vett részt a móri mészárlásban. A nyomozás fiaskójának okait elemző Horváth András nyugalmazott dandártábornok szerint Horváth Szilárd ügye tényszerű cáfolata volt az akkor is, és azóta is folyamatosan elhangzó vádaskodásnak, miszerint a rendőrség az elviselhetetlen társadalmi és politikai nyomásnak engedelmeskedve, akár félrevezető eljárással is tettest akar produkálni.
A vérengzés után két hónappal egy, a zálogházi rablóbandához hasonlóan szervezett, bűnelkövetéskor
vakmerő és kegyetlen bűnbanda került képbe, a csepeli rablóbanda Kaiser Edével, Hajdu Lászlóval és Kiglics Attilával.
Az utóbbi – féltve a barátnője és a saját életét – feladta a bandát a móri mészárlás után abban a hitben, hogy ők követték el a rablógyilkosságot.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Horváth András így ír erről az elemzésében.:
„Ügyvédi közreműködéssel […] informátor jelentkezett, aki – sok más bejelentőhöz hasonlóan – azt állította, hogy a móri mészárlás elkövetőiről adatokkal rendelkezik […] azt állította, hogy az általa tettesnek vélt személyekkel gyermekkoruk óta egy bandában bűnöznek, és bár ez az együttműködés a móri elkövetés előtt körülbelül fél évvel megszakadt, jelenleg is baráti viszonyban vannak. Konkrét ismeretei vannak arról, hogy tervezték a móri Erste-bankfiók fegyveres kirablását, és ennek során számoltak azzal, hogy a jelenlévőket lemészárolják. […] Tiszta lapokkal játszottunk. Nem hagytunk kétséget afelől, hogy K. Attilát (Kiglics Attila – a szerző) elkövetőként vonjuk ellenőrzés alá, és a nyomravezetői díjban csak akkor részesül, ha az általa megjelölt személyekre bizonyítani tudjuk a móri vérengzés elkövetését, és természetesen csak akkor, ha az is bebizonyosodik, hogy ő nem vett részt az elkövetésben. Elfogadta és természetesnek tartotta az ismertetett feltételeket, bár azt előre leszögezte, hogy teljes és korlátlan együttműködése csak Mórra vonatkozik.
1. rész
Azonnal a zálogházi rablóbandát kezdték keresni a rendőrök
A poligráfos vizsgálat egyértelműen alátámasztotta K. Attila igazmondását. Itt szeretném leszögezni a módszerrel kapcsolatban, hogy az csak a szándékos félrevezetés kimutatására alkalmas, a meggyőződéses, de téves következtetések kiszűrésére nem felel meg. Röviden szólva
a vizsgálat egyértelműen állást foglalt amellett, hogy K. Attila nem vezeti félre a nyomozó hatóságot.”