Ha az oltásellenes baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyar emberek

Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Ha az oltásellenes baloldalon múlna, nem lennének oltva a magyar emberek
– írta közleményében a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt reagált a baloldali javaslatra: „A baloldal képviselői olyanok, akik keveset tudnak, de azt is rosszul. Az oltás nem állt le, ezen a hétvégén több mint százezer embert oltanak be. Vasárnap estére a beoltottak száma Magyarországon meghaladja az egymillió főt” – írta közleményében a jobboldali párt.
„A baloldali pártok mindent megtesznek azért, hogy lebeszéljék, elbizonytalanítsák az embereket a védőoltástól, ami a leghatásosabb fegyver a vírus ellen. Azt is bevallották, hogy azért teszik ezt, mert szerintük minél jobban elhúzódik a járvány, minél több a beteg és a halott, nekik annál nagyobb esélyük van a hatalomra” – fejtette ki közleményében a Fidesz.
Hozzátették:
„A magyar oltási program példaértékű Európában, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán, hamarosan átlépi az egymilliót a beoltottak száma,
ez köszönhető a jól szervezett, ütemes oltásnak és annak, hogy számos uniós tagállammal ellentétben nemcsak három, hanem már öt vakcinával tudunk oltani” – zárul a közlemény.
Közel százezer embert oltottak be csak tegnap, így
már 949 497 fő a beoltottak száma, közülük 304 880 fő már a második oltását is megkapta.
Tehát a magyarok közel tíz százaléka megkapta már az első oltást. Ez jóval magasabb az EU-átlagnál, ami nagyjából hat százalék – derült ki a koronavirus.gov.hu ma reggeli adataiból. Ezt a trendet mutatja Dömötör Csaba államtitkár tegnapi bejegyzése is. Az átoltottak száma napról napra rohamosan növekszik.
Az oltási program rendben, ütemezetten és hétvégén is zajlik,
közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm- és a Moderna-oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával.
Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor – adta hírül tegnap a Koronavírus Sajtóközpont.
A nemrégiben még oltásellenes szólamokat fújó baloldal, most hirtelen mégis az oltás megszervezését venné saját kezébe. A DK, az MSZP, az LMP és a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd közös nyilatkozatukban Nemzeti Oltási Bizottság felállítását követeli.
A pár nappal ezelőtt még a kínai és orosz vakcinák ellen ágáló baloldali pártok most már beoltanák az embereket a keleti oltóanyaggal, legalábbis erre lehet következtetni közleményükből, melyben arról írnak, hogy az önkormányzatoknak kellene megszervezniük az oltási folyamatot.
A Gyurcsány-koalíció pártjai szerint „bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és kormánya erre képtelen és alkalmatlan”. Emiatt az oltásellenes baloldal kezdeményezi és követeli, hogy a járványügyi szakemberek, az orvosi kamara és az önkormányzatok bevonásával létrejövő szakmai testület, a Nemzeti Oltási Bizottság vegye át az oltási program megtervezését és végrehajtását. „A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan a kormány adja át az önkormányzatoknak, hogy azok saját maguk szervezhessék meg településeik oltási programjait” – írták közleményükben.
Álláspontjuk szerint az önkormányzatok eddig gyorsabban, hatékonyabban, emberségesebben reagáltak a járványra és a válságra, mint a kormány, most is készek és alkalmasak a cselekvésre. „A kormányzásra képtelen, bukott kormány miatt 2022-ben a kormányváltás immár nemcsak lehetőség, de szükségszerűség is Magyarországon. Ezen múlik a válság utáni talpra állás és jóvátétel” – olvasható a kommünikében.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.