Kivételezett elbírálásban részesült a Soros-egyetem

Varga Judit szerint az Európai Bíróság a tegnapi ítéletében kettős mércét alkalmazott Soros György egyeteme, a CEU kapcsán, amikor az uniós jogot sértőnek nyilvánította a felsőoktatási törvény 2017-es módosítását. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta: a jogszabály azt hivatott biztosítani, hogy az adott felsőoktatási intézmény hallgatói valóban a várakozásaiknak megfelelő diplomát szerezhessenek.

2020. 10. 07. 5:45
null
Bár elűzetésről beszéltek, hazánkban folyamatosan működött a magyar tagozat Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a távirati irodának az Európai Unió Bíróságának (EUB) a magyar felsőoktatási törvény 2017-es módosításával kapcsolatos, tegnap nyilvánosságra hozott ítélete után, amely szerint a lex CEU-ként elhíresült szabályozás sérti az uniós jogot.

A tárcavezető hozzátette: az EUB ítéletét Magyarország a magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani. Egyúttal kiemelte, hogy a 2017-es szabályozás révén biztosítható, hogy az adott intézmény hallgatói valóban a várakozásaiknak megfelelő diplomát szerezhessenek. A miniszter azt is hozzátette, hogy a törvény tucatnyi, hazánkban működő külföldi felsőoktatási intézményt érint, de legtöbbjüknek nem jelentett gondot megfelelni ennek az elvárásnak. – A felsőoktatási intézmények megfelelő működése végső soron egy ország oktatási rendszerébe vetett bizalom, a felsőoktatási rendszer jó hírnevének a záloga, az annak eredményeként kiállított oklevél pedig ennek a megtestesítője. Nem postaláda-egyetemekre van szükség ­– hangsúlyozta Varga Judit.

Bár elűzetésről beszéltek, hazánkban folyamatosan működött a magyar tagozat
Fotó: Bach Máté

Mint ismert, a törvénymódosítás azt szabta feltételként a hazánkban diplomát kiadó felsőoktatási intézményeknek, hogy a származási országukban is kell ilyen tevékenységet végezniük, továbbá államközi szerződés meglétét is megkövetelte Magyarország és az adott egyetem anyaországa között. Az EUB szerint azonban Magyarország ezzel nem teljesítette a Kereskedelmi Világszervezetben kötött, a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezményre vonatkozó kötelezettségeit, valamint az EU alapjogi chartájában foglalt, a tudományos élet és a vállalkozás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket. Itt érdemes megjegyezni, hogy a CEU Amerikában, a székhelye szerinti származási országában nem folytat teljes körű felsőoktatási képzést.

Az EUB ítéletei kötelezők az uniós tagállamokra nézve, s a Soros-egyetem vezetése azonnal be is jelentette, hogy a budapesti campuson egy új egyetemi intézetet is nyitnak, CEU Demokrácia Intézet néven. Ironikus, hogy míg a Soros-egyetem rektora, Michael Ignatieff a törvénymódosítást követően azt hangoztatta, hogy az osztrák fővárosba „kényszerültek” költöztetni az intézményt, a bécsi campus mellett folyamatosan működött tovább a CEU budapesti tagozata is. Azt is megírtuk, hogy a most bejelentett új intézménybe már hetekkel ezelőtt toboroztak tudományos munkatársakat

A bírósági procedúra a 2017 áprilisában indított kötelezettségszegési eljárás harmadik szakasza. Az egyik szószóló az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője, Manfred Weber volt, aki később a Fidesz néppárti tagságának ügyébe is bevonta a Soros-egyetem kérdését, és önkényesen feltételül szabta, hogy a magyar kormánypárt az intézmény ügyének rendezése esetén maradhat teljes jogú néppárti tag.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.