Köldökzsinór program: már húszezer család élt a kedvezményekkel

Több mint húszezer gyermek után igényelték a Köldökzsinór programon belül az anyasági támogatást és a fiatalok életkezdési támogatását, a babakötvényt – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 06. 08. 15:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fűrész Tünde emlékeztetett: a program 2018 januárjában indult azzal a céllal, hogy két magyarországi családtámogatás a külhonban születő magyar gyermekek után is elérhető legyen ugyanazokkal a feltételekkel. A két támogatás együtt több mint százezer forintos segítséget jelent a családoknak – mondta.

Ismertette, hogy a támogatásokat 68 országból igényelték. A kérelmek kétharmada a Kárpát-medencéből érkezett, azon belül is 70 százalék Erdélyből, 15 százalék a Vajdaságból, kilenc százalék Kárpátaljáról, hat százalék pedig a Felvidékről. Európában Németországból érkezett a legtöbb igénylés – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a támogatások igénylésével elindul a gyermekek magyar állampolgárságának vagy magyar igazolványának kérelmezése is.

A program „azt mutatja, hogy valóban összetartozunk, valóban minden magyar kisgyermek kincset jelent a magyar államnak”, függetlenül attól, hogy a világ melyik táján születik – fogalmazott a KINCS elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.