Kövér László: A család a jövő biztosítéka

A magyarok számára a család, a vallás és a nemzet nem a haladás gátja vagy a múlt eltörlendő hagyatéka, hanem a jövő biztosítéka – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon.

Forrás: MTI2019. 08. 02. 19:04
KVR Lszl
Isten, haza és emberszeretet teszi emberekké az embereket - hangoztatta Kövér László az emlékkonferencián Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László a 11. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztivál megnyitóján hangsúlyozta: a magyarok hisznek abban, hogy minden, ami a családokat szolgálja, az egyben a jövőt is szolgálja.

„Ajak a jövő városa, ahol az értékek találkoznak” – idézte a házelnök a település jelmondatát. Ebben a mottóban megjelennek a helyiek által évszázadok alatt létrehozott örökség mellett a magyarság évezredes nemzeti összetartozásának és kétezer éves keresztény európai kultúrájának értékei is.

A házelnök kifejtette, a történelem azt tanítja mindannyiunknak, csak úgy építhetünk jövőt magunknak és élhetünk teljes életet, ha tudjuk kik vagyunk, honnan jövünk és ha tudjuk, merre akarunk továbbmenni.

„A jövő legfontosabb és egyre sürgetőbb kérdése, lesz-e kellő számban gyermek Európában és Magyarországon” – hangoztatta Kövér László.

Akkor születhetnek meg a megmaradáshoz szükséges gyermekek, ha lesznek fiatalok, „családonként egy férfi és egy nő”, akik felelősen igent mondanak egymás és születendő a gyermekeik életére. Akkor lesz jövőjük, ha úgy érzik, számítanak rájuk a szülőföldjükön, lesz munkájuk, és belevághatnak életük legfontosabb feladatába, a családalapításba és az otthonteremtésbe – jelentette ki.

A kormány 2010 óta azon dolgozik – folytatta – , hogy pénzügyi szempontból is észszerű legyen mindenkinek itthon maradni, illetve mindazoknak hazatérni, akik korábban a könnyebb megélhetés reményében külföldre távoztak. A kabinet számos kedvezményt és támogatást biztosít a családoknak, ezt pedig – itt Ajakon is – a fiatalok többsége számításba veszi élete megtervezésekor – emelte ki.

Növekvőben van a házasságkötések száma, már most egyre kevesebb az eladó ház, mivel egyre többen szeretnének helyben maradni – fogalmazott Kövér László.

Hangsúlyozta, a pénzügyi kérdéseknél jóval fontosabb, hogy a fiatalok otthon érezzék magukat városukban – és így szülőhazájukban is a maguk helyén.

Kövér László beszédében az emberi élet legnagyobb ünnepének nevezte a lakodalmat.

„Ez az a nap, amikor életünk legfontosabb vállalkozásába fogunk bele, és ilyenkor körülvesznek mindazok, akiknek fontosak vagyunk és akik fontosak számunkra”

- mondta a házelnök, hozzátéve, ez a fesztivál ennek az ünnepnek a hagyományait mutatja be.

A városnappal egybekötött kétnapos programsorozaton a helyi hagyományőrző lagzi szinte minden jellegzetességét „eljátsszák” a helyiek.

Az Ajak testvértelepüléseinek népcsoportjaival kiegészülő lakodalmas násznép a város egész területét bejárja, megtörténik majd a lánykikérés, a kemencékben menyasszonypogácsa sül, a főzőedényekben pedig az elmaradhatatlan ajaki lakodalmas töltött káposztát készítik el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.