– Másfajta felkészülést igényel a 200 pillangó, mint a rövidebb távok. Több munka, nagyobb állóképesség szükséges hozzá – magyarázta lapunknak Hargitay András, világ- és Európa-bajnok, olimpia bronzérmes úszó, korábbi szövetségi kapitány. – Teljes mértékben az ő döntése kell, hogy legyen, miben érzi jól magát. Amit idén látunk tőle, kétségtelenül arra utalhat, hogy a rövidebb távok felé fordul, de ez egybevág az én általános tapasztalataimmal is. Ahogy idősödnek az úszók, ez gyakori jelenség, mert egyre nehezebbé válik a felkészülés. Én teljesen megértem Kristófot.
Hargitay András: Önmagában a kisebb Eb-csapat nem gond
Hargitay szerint önmagában az, hogy kisebb lehet a magyar válogatott létszáma a párizsi Európa-bajnokságon, nem probléma, de azt csak az eredmények dönthetik el, hogy a szövetség jó döntést hozott-e a feltételek szigorításával.
– A cél világos, a hatékonyság növelése. Ha sokan jutnak ki az Eb-re az jó, de ha ott csak kevesen érnek el jó eredményeket, az rossz. A döntés mögött évtizedes válogatási tapasztalat áll, meg kell várni, mi lesz az eredménye – fogalmazott Hargitay András.
A péntektől vasárnapig tartó római Hét Domb verseny az utolsó jelentős nemzetközi megméretés az augusztusi Eb előtt.
FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után felhívták figyelmünket arra, hogy ha valaki egy számban megúszta az Eb-szintet, annak megvan az elvi lehetősége arra, hogy más számban is induljon az Eb-n, azaz Milák Kristófnak is megvan az esélye arra, hogy 200 pillangón is rajthoz álljon.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!