Letartóztatták a távolmaradt darnózseli hentest

Nagy János felmentését kérte védője a Kúriától, mert szerinte az ítélőtábla a közvélemény nyomásának engedett.

2020. 10. 06. 12:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását tartja elfogadhatónak Gál András sértetti képviselő. Másodsorban a korábbi ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Mint mondta: igazságos ítéletet szeretne az áldozat családja, és 6 és fél évvel a történtek után nincs ésszerű határidő.

A sértetti képviselő szerint az iratokban ott vannak azok a bizonyítékok, ami alapján kimondható: Nagy János előre kitervelte és aljas módon végre is hajtotta válófélben lévő felesége megölését, feldarabolását, a maradványok részbeni elégetését, részben szétszórását a zseli réten.

A meghidrdetettnél több mint fél órával hosszabb szünet után a bíró bejelentette:

letartóztatták Nagy Jánost, szökés, elrejtőzés veszélye miatt.

Vádlottal szemben nem jogerősen olyan tartamú szabadságvesztés kiszabására került sor, ami felveti az eljárás eredményességének kockáztatását például szökéssel. Intézkedtek az illetékes rendőrkapitányságon Nagy előállítására.

Jován László, Nagy János védője fenntartotta az írásban benyújtott indítványát és védence felmentését kérte. Idézte a Kúria első elnökének mondatát, miszerint „Az utca zaja nem szűrődhet be a tárgyalóterembe”. Szerinte a táblabíróságon többször elhangzott, „ezt az ügyet nem tudtuk az emberölés felé elvinni”. A józan észre való hivatkozás is elhangzott, és úgy vélte, szemmel láthatóan a közvéleménynek akart megfelelni a táblabíróság, a vádiratban foglaltakat az ügyészségnek kell bizonyítani, nem a bíróságnak. A Győri Fellebbviteli Főügyészség fellebbezése vádmódosítást jelent, így szerinte túlterjeszkedett a vádon, megsértették a vádhoz való kötöttség szabályát.

A védő hangsúlyozta: a Győri Ítélőtábla a közvélemény nyomásának engedve hozott marasztaló ítéletet Nagy János ellen, holott a tényeket kell figyelembe venni. Álláspontja szerint nincs elkövetői magatartás, így nincs ok-okozati összefüggés sem. Így nem lehet bűnösséget sem megállapítani, szakértői bizonyossággal nem zárható ki a sértett hirtelen halála. A halál okát egyértelműen meg kell határoznia az eljárásnak, egyébként nem lehet felelősségre vonni miatta senkit a védő szerint.

A bíró a letartóztatás miatt október 13-ra napolta el a tárgyalást.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.