Amikor meg szeretnénk érteni őrült világunkat, akkor bizony nem vagyunk könnyű helyzetben. Pedig ömlenek ránk az információk minden írott és elektronikus csatornán keresztül. Talán éppen ezért tévedünk el gyakran a hírek tengerében. Lehet, hogy egyes országok, gazdasági érdekcsoportok célja pontosan ez, hogy ne lássuk meg a sok fától az erdőt. Az orosz–ukrán háború híreivel, számunkra eddig ismeretlen települések nevét keresve kelünk-fekszünk. Ahogy az Izraelt ért támadás óta ismét előkerülnek a Közel-Kelet régi, már elfeledett konfliktusai is, csak némileg új köntösben. Amikor pedig az okokat és összefüggéseket próbáljuk összerakni, megérteni a konfliktusok mozgatórugóit, akkor hajlamosak vagyunk megelégedni a felszínes magyarázatokkal. Napjainkban ezek a konfliktuszónák önmagukban már nem vagy csak félig érthetők meg.
Nézzük először az orosz–ukrán háborút! Sokszor és sokan elmondták már, hogy
az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei hibrid háborút folytatnak az ukrán államot, az ukrán embereket fel- és kihasználva Oroszország ellen. Amelynek minimális célja az oroszok meggyengítése lenne. De Putyin elnök hatalmának megdöntésére, az orosz föld ásványkincseinek megszerzésére is szívesen vállalkoznának a nyugati befektetők és az általuk szponzorált politikusok.
Van itt azonban egy másik, első ránézésre kevésbé látható cél is. Ez pedig a kelet-ukrajnai fronton zajló harcok eredményeként már jórészt meg is valósult. Emlékeznek még a kínai kormány által 2013-ban meghirdetett Egy övezet, egy út programra? Ennek lényege, hogy
szárazföldi összeköttetés épüljön ki Kínától Európa szívéig, amelyen keresztül a kereskedelem gyorsabb, biztonságosabb és egyszerűbb lenne a két földrész között. A tervek szerint ez a vasútvonal Ukrajnán keresztül ért volna az Európai Unió határaihoz. Ennek az infrastruktúrának az ukrajnai szakaszát éppen most lövik szét.
Nemcsak a vasútvonalakat, hanem az elektromos hálózatot, a közúti csomópontokat is. Szakértők szerint ha holnap véget is érne ez az értelmetlen háború, a kínai elképzelés csak hosszú évek múlva és rengeteg pénz befektetésével kaphatna új lendületet.
Magyarán: a Kína és Európa közötti szárazföldi összeköttetés tervét is sikerült ezzel a háborúval jó hosszú időre kiiktatni. Marad hát a régi, mondhatni jól bevált tengeri szállítás. A hatalmas konténerszállító monstrumok okozta környezetszennyezés most éppen nem érdekel senkit. Ám ez a kínai útvonal, amely a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán keresztül közelítette meg Európát, szintén kérdésessé vált. Ugyanis az Izraelt ért Hamász-támadás, illetve az irániak által végrehajtott demonstratív légicsapás ezt a kereskedelmi útvonalat is halmozottan kockázatossá tette. Hiába mondják a húszi milíciák, hogy csak az izraeli és amerikai érdekeltségű hajókat veszik célba, ha a többi ország sem lehet biztos benne, hogy nem éri támadás a saját hajóit. Így aztán két lehetőség maradt: vagy kockáztatnak, és mégis a rövidebb utat választják Európa felé, vagy pedig egész Afrikát körbehajózzák. Ami hetekkel hosszabb, az időjárásnak jobban kitett, ezért ismét csak kockázatos és lényegesen drágább alternatívát jelent. A végeredmény pedig ugyanaz, mint a szárazföldi összeköttetés esetében volt:
a Kína és az unió közötti kereskedelmi kapcsolatok lassabbá, költségesebbé és kockázatosabbá válnak.
Ez a képlet alapvetően az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai érdekeit szolgálja. Csakúgy, mint Oroszország és az unió kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésének a szétverése. Aminek legárulkodóbb, szinte már szimbolikussá vált eseménye az Északi Áramlat vezetékeinek a felrobbantása volt.
Az egész unió gazdaságát mélyen megrázta az orosz piacok és források elvesztése. Ebből a gazdasági krízisből való kilábalást tenné reménytelenné, ha a kínai kapcsolatok is ellehetetlenülnének.
Napjainkban Európa legnagyobb problémája az, hogy képtelen a multipolárissá váló új világrend kialakításába érdemben beleszólni. Az Egyesült Államok és Kína között egyre keményebb a verseny. Ami ma még szerencsére csak gazdasági téren zajlik, nem a hadseregek között. De mind a két nagyhatalom készül erre a küzdelemre.
Az unió pedig beletörődik abba, hogy csak statisztaszerepet osztanak rá. Ennek akár az a tragikus következménye is lehet, hogy az oroszok és az amerikaiak – némi francia közreműködéssel – itt vívjanak meg egy atomháborút, ami végzetes és visszafordíthatatlan következményekkel járna egész Európára.
Ahogy az is, ha az amerikai világpolitikai érdekek puszta kiszolgálóivá válnánk, amire egyre több jel utal.
Nézzük az Egyesült Államok által három esztendeje létrehozott AUKUS szövetséget! Nagy-Britannia és Ausztrália bevonásával igyekeznek a csendes-óceáni térségben megőrizni az angolszász hegemóniát. Ehhez egyes európai országokat is próbálnak megnyerni az amerikaiak. A német kormány már bejelentette, hogy hadihajókat küld a térségbe a következő év során. Igaz, az unió vezetése az orosz fenyegetést értékeli a legveszélyesebbnek, ennek ellenére nem a saját védelmi képességeink fejlesztése a legfontosabb számukra, hanem az amerikaiak melletti feltétel nélküli kiállás.
Ha az unió továbbra is megelégszik ezzel a vazallusszereppel, akkor a hanyatlás megállíthatatlanul fog folytatódni. Hiszen a belső biztonság elvesztése, az illegális migráció öngyilkos módon való erőltetése után a jól felfogott gazdasági érdekek feladása van soron.
Márpedig ha az orosz kapcsolatok elvesztése után feladnánk a kínait is, akkor egy generáció alatt az ígéret földjéből a káosz és az elszegényedés uniójává válnánk. „Sorsunkat előre látjuk és csodákra nem számíthatunk” – írta az első világháború kitörése előtt Kós Károly. Sajnos igaza lett. Ma az a legnagyobb kihívás, hogy ne csak előre lássuk a sorsunkat, de képesek legyünk azt befolyásolni, ha kell, akkor csodát is tenni.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
