Magyarán: a Kína és Európa közötti szárazföldi összeköttetés tervét is sikerült ezzel a háborúval jó hosszú időre kiiktatni. Marad hát a régi, mondhatni jól bevált tengeri szállítás. A hatalmas konténerszállító monstrumok okozta környezetszennyezés most éppen nem érdekel senkit. Ám ez a kínai útvonal, amely a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán keresztül közelítette meg Európát, szintén kérdésessé vált. Ugyanis az Izraelt ért Hamász-támadás, illetve az irániak által végrehajtott demonstratív légicsapás ezt a kereskedelmi útvonalat is halmozottan kockázatossá tette. Hiába mondják a húszi milíciák, hogy csak az izraeli és amerikai érdekeltségű hajókat veszik célba, ha a többi ország sem lehet biztos benne, hogy nem éri támadás a saját hajóit. Így aztán két lehetőség maradt: vagy kockáztatnak, és mégis a rövidebb utat választják Európa felé, vagy pedig egész Afrikát körbehajózzák. Ami hetekkel hosszabb, az időjárásnak jobban kitett, ezért ismét csak kockázatos és lényegesen drágább alternatívát jelent. A végeredmény pedig ugyanaz, mint a szárazföldi összeköttetés esetében volt: 

Ez a képlet alapvetően az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai érdekeit szolgálja. Csakúgy, mint Oroszország és az unió kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésének a szétverése. Aminek legárulkodóbb, szinte már szimbolikussá vált eseménye az Északi Áramlat vezetékeinek a felrobbantása volt. 

Napjainkban Európa legnagyobb problémája az, hogy képtelen a multipolárissá váló új világrend kialakításába érdemben beleszólni. Az Egyesült Államok és Kína között egyre keményebb a verseny. Ami ma még szerencsére csak gazdasági téren zajlik, nem a hadseregek között. De mind a két nagyhatalom készül erre a küzdelemre. 

 Ahogy az is, ha az amerikai világpolitikai érdekek puszta kiszolgálóivá válnánk, amire egyre több jel utal.

Nézzük az Egyesült Államok által három esztendeje létrehozott AUKUS szövetséget! Nagy-Britannia és Ausztrália bevonásával igyekeznek a csendes-óceáni térségben megőrizni az angolszász hegemóniát. Ehhez egyes európai országokat is próbálnak megnyerni az amerikaiak. A német kormány már bejelentette, hogy hadihajókat küld a térségbe a következő év során. Igaz, az unió vezetése az orosz fenyegetést értékeli a legveszélyesebbnek, ennek ellenére nem a saját védelmi képességeink fejlesztése a legfontosabb számukra, hanem az amerikaiak melletti feltétel nélküli kiállás. 

 Márpedig ha az orosz kapcsolatok elvesztése után feladnánk a kínait is, akkor egy generáció alatt az ígéret földjéből a káosz és az elszegényedés uniójává válnánk. „Sorsunkat előre látjuk és csodákra nem számíthatunk” – írta az első világháború kitörése előtt Kós Károly. Sajnos igaza lett. Ma az a legnagyobb kihívás, hogy ne csak előre lássuk a sorsunkat, de képesek legyünk azt befolyásolni, ha kell, akkor csodát is tenni.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója