A cseh Soros pénzeli a régi indexesek új hírportálját

A médiatulajdonos a magyar Telexbe, a távozó indexesek lapjába fektetne be.

2020. 09. 22. 16:27
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia a mai napon (09. 21.) szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró adománnyal támogatja a Telex elindítását – adta hírül Facebook-oldalán a felmondott indexesek által gründolt Telex.hu, amelynek egyelőre nincs honlapja.

Az Economia Zdeněk Bakala cseh milliárdos érdekeltségébe tartozik, egyik kiadványuk, a Respekt című lap nemrég közölt interjút Munk Veronikával. Az interjú után felvették a kapcsolatot az Index.hu korábbi főszerkesztő-helyettesével, akinek jelezték: az Economia nagy összegű adománnyal segítené a Telex elindulását. – Legjobb szakmai tudásunk szerint meggyőződtünk róla, hogy a szándék valós, az adományozó személye nem kockázatos. Az adomány egyelőre nincs nálunk, itt pusztán a szándék kinyilvánításáról van szó, az egésznek az előfeltétele, hogy a mi pénzügyi és jogi szakértőink az ő szakértőikkel együtt kidolgozzák, miként lehet ezt transzparensen és jogszerűen levezényelni – adta hírül hétfőn a Telex.

Zdeněk Bakalát sokan csak úgy emlegetik, a „cseh Soros”. Az üzletembernek szintén van egy saját családnevét viselő alapítványa, bár az méreteiben, tevékenységében sokkal visszafogottabb, mint Sorosé, a Bakala Alapítvány főként felsőoktatási ösztöndíjakat adományoz. A Zdeněk Bakala cégéhez tartozó, már említett Respekt című lap baloldali, liberális beállítottságú. A nagyjából egymilliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező Bakala az Economia kiadót 2006-ban szerezte meg, míg alapítványát 2007-ben hozta létre. Bakala jelenleg Svájcban él.

Zdeněk Bakala, a „cseh Soros”, a Telex bőkezű adományozója.

A kérdés, hogy vajon mi mozgatja Bakalát a befektetés kapcsán, egyelőre nem megválaszolható, mint ahogy az sem, hogy lesz-e részesedése a Telexben. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy az Index széteséséhez hasonló helyzettel ő maga is szembesült laptulajdonosként.

Bakala 2006-ban szerzett többségi részesedést a Respekt című lapban, amely bár patinásnak számított, folyamatosan csökkentek az eladott példányszámok. Az üzletember a többnyire hosszú mélyelemzéseket és tényfeltáró írásokat közlő lapot szerette volna magazinosítani, több színes tartalmat akart látni benne. A tervezett változtatások azonban mind a – fogyatkozó – olvasótábor, mind pedig az újságírók irányából ellenállásba ütköztek. 2006 szeptemberében a lap összes szerkesztője felmondással fenyegetőzött, ha Bakala véghezviszi tervét. Egy hétnyi vita és alkudozás után az üzletember visszahívta pozíciójából azt a menedzsert, aki a tervezett változtatásokat levezényelte volna, és új főszerkesztőt nevezett ki Martin M. Šimečka személyében.

Mint ismert, az Index.hu-nál az után mondott fel az összes újságíró, hogy a 24.hu megírta: pénzügyi nehézségek miatt egy átszervezési terven gondolkodik a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriuma. Az alapítvány elnöke, Bodolai László nem sokkal később kijelentette, hogy a tervet elvetették, ám közben annyira megromlott viszonya az Index.hu akkori főszerkesztőjével, Dull Szabolccsal, hogy az újságírót menesztette pozíciójából. Bodolai szerint a munkakapcsolatuk megromlásának egyik oka volt, hogy Dull kiszivárogtatta a 24.hu-nak – az Index konkurensének – az átszervezési tervet. A főszerkesztő kirúgását a szerkesztőség belügyeikbe való beavatkozásként élte meg, amely miatt hamarosan mindannyian felálltak. A lap júliusi összeomlásához tulajdonképpen rossz kommunikáció, hisztéria és félreértések sorozata vezetett, ám a távozó indexesek a kormányt tették felelőssé a lap bedőléséért. Narratívájuk lényege, hogy az egyébként a lap belügyeitől magát távol tartó társtulajdonos, Vaszily Miklós – aki korábban a köztévénél, az Origónál és az Echo TV-nél is vezető pozíciót töltött be – a kormányzat meghosszabbított kezeként próbált beavatkozni a lap életébe, bár erre bizonyítékot sosem mutattak. Az Index végül valamelyest tudta pótolni a távozó újságírókat, így sikerült stabilizálnia működését.

Bakala botrányai

A V4NA nemzetközi hírügynökség Bakaláról szóló cikkében felidézi, hogy az üzletember lapjait korábban szokatlanul élesen bírálta Miloš Zeman köztársasági elnök beiktatási beszédében. Beszámoltak arról is, Bakala korábban több pártot is támogatott, 2010-ben összesen 28,5 millió koronát adományozott a Polgári Demokrata Pártnak (Civic Democratic Party), a TOP 09-nek és a Közügyek ( Public Affairs, Veci verejné) nevű pártnak.

Bakalát Andrej Babiš cseh miniszterelnök is bírálta tavaly decemberben. A kormányfő arról beszélt, hogy az államnak kellett megmentenie a korábban Bakal tulajdonában lévő szénipari OKD nevű vállalkozást, amely több mint 10 évvel ezelőtt privatizációs botrányba keveredett. – Zdeněk Bakala egy egész régiót megsemmisített és megtévesztette az embereket, megfosztva őket 40 ezer lakástól. Meg kellett mentenünk a vállalatot és a munkahelyeket, amikor pénzügyminiszter voltam. Nemcsak 7 ezer alkalmazottért, hanem az egész vállalatért is felelősséget vállaltunk, ami teljesen rendezetlen volt, de a régió ipara tőle függött – fogalmazott Babiš.

A cseh vállalkozó Soros Györggyel is szerepelt már együtt egy 2007-es konferencián, amelyet a Policy Association for an Open Society szervezett. Balaka alapítványa Soroshoz köthető nem kormányzati szervezeteket is támogat, mint például a Közép-Európai Aspen Intézetet (The Aspen Institute Central Europe). A szervezet 2019-es éves beszámolójában a Bakala Alapítvány az első helyen van feltüntetve, de az The Aspen Institute és az The Aspen Institute Germany is meg van említve. Utóbbi kettő feltűnik a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) adatbázisának kifizetési listáján is. Eszerint a The Aspen Institute 2016 és 2018 között 590 ezer dollárt kapott, míg a német intézet 2017-ben több mint 347 ezer dollárral gazdagodott.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.