Kevés a konkrét információnk az ügyről, ám amennyiben igazolódik, hogy így történt, akkor azt a szombathelyi Fidesz–KDNP képviselőcsoportja mélységesen elítéli – közölte a Magyar Nemzettel a kormánypártok helyi frakciójának vezetője. Illés Károly arra reagált, hogy sajtóhírek szerint a Falco Kosárlabda Club, illetve a szombathelyi sportközpont és kézilabda-akadémia egyik alkalmazottja az öltöző ablakán át, a telefonjával kamerázott 18 év alatti, hiányos öltözetű lányokat.
A hírt a klub és az intézmény együttes közleményében jelentették be azzal, hogy munkatársukat azonnali hatállyal elbocsátották és az ügyben büntetőfeljelentést tettek. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a pedofil bűncselekménybe belebukott dolgozó nem más, mint a Falco KC marketingvezetője, S. Ádám, a szombathelyi szocialisták nagy reménysége, Czeglédy Csaba médiacsapatának oszlopos tagja, a Nyugat.hu újságírója.
Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Kálmán jó barátját az új ellenzéki vezetés delegálta az önkormányzati tulajdonú klubhoz. – Én magam is lányos apa vagyok, ezért fokozottan érzem ennek az alávaló cselekedetnek a súlyát – folytatta Illés Károly, hozzátéve:
megdöbbentő, hogy ezt az embert szánták Magyarország egyik első számú kosárlabdaklubja, a Falco vezetőjének.
A politikus felháborítónak tartja, hogy a baloldal most őket vádolja azzal, hogy támadják a város csapatát. – Ezt határozottan visszautasítjuk, részünkről senki nem támadja a Falcót, sőt éppen a csapat miatt aggódunk – tette egyértelművé a frakcióvezető.
Illés Károly hangsúlyozta: ez már a sokadik botrányos kinevezése a szocialista városvezetésnek, például Halmágyi Miklós, a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. néhány hónap után menesztett vezetője ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik, mert a cég bankkártyájával, közpénzből fizette magánutazásainak hotelszámláit. Molnár Miklóst, a Fideszt korábban eláruló alpolgármestert pedig úgy nevezték ki a Vasivíz Zrt. vezérigazgatójának, hogy tisztában voltak vele, ehhez nincs meg a szükséges, jogszabályban előírt ötéves víziközmű-szolgáltatásban szerzett szakmai tapasztalata.
– Erre a tényre képviselőcsoportunk többször felhívta az új városvezetés figyelmét, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal pedig másfél millió forint büntetést szabott ki emiatt a cégre, valamint 90 napos határidővel arra kötelezte, hogy gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról. Csakhogy ha az erőből kinevezett Molnár Miklóst most elbocsátják, akkor 21 millió forint végkielégítést kell fizetni neki, ami véleményünk szerint nonszensz.
Persze nem lepődünk meg, hiszen az ellenzék tavaly őszi győzelmét nagyrészt ennek az embernek köszönheti, ezt pedig most busásan meghálálják neki