
Magyar Péter lelepleződött, ezért volt ideges az ATV-ben
A kormány helyett saját magát buktatta le.
Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján elmondta: az elmúlt 24 órában 633 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt nyolc krónikus beteg, így 694 főre emelkedett a járvány áldozatainak száma, 4559-en pedig már meggyógyultak. Az elhunytak között 51 és 94 éves is volt, mindannyian krónikus betegségekben szenvedtek. Az elvégzett PCR-vizsgálatok száma jóval meghaladta a hatszázezret. A fertőzöttek közt a 20–29 évesek vannak a legnagyobb arányban, de más korosztályokban is terjed a vírus.
– Ezért továbbra is fontos a szabályok betartása, mint a maszkviselés és a csoportosulások elkerülése, és ezért tarthatnak nyitva csak 23 óráig a vendéglátó- és szórakozóhelyek
– tette hozzá az országos tiszti főorvos.
A betegek kezelésére vonatkozó, hétfőn közzétett új eljárásrend kapcsán Müller Cecília kiemelte, hogy az egyetlen lényeges változás a korábbi verzióhoz képest, hogy két hétről tíz napra csökkent a hatósági házi karantén időtartama.
– Továbbra is a közösségi terjedés megakadályozása a cél, figyeljük, hogy terjed-e óvodákban, iskolákban, egyéb közösségekben a járvány – fogalmazott a tiszti főorvos, hozzátéve: az a cél, hogy helyben tudják izolálni és megakadályozni a terjedést.
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta:
a hétfőtől hatályos utazási korlátozások szerint az országba való belépéskor elrendelt karantén ideje 14 helyett ugyancsak tíz nap.
Felhívta a figyelmet, hogy magyar állampolgársággal nem rendelkező személy csak engedély birtokában léphet be az országba a személyforgalomban.
Kitért arra is, hogy az elmúlt 24 órában 3062 fő esetében rendeltek el hatósági karantént, közülük 774 fővel szemben a határátlépés során alkalmazták az intézkedést. Jelenleg valamivel több mint 25 ezer fő van karanténban.
Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa arról is beszélt, hogy a maszkhasználatot a rendőrség is ellenőrizheti, és intézkedhet a szabályszegőkkel szemben. Az intézkedések differenciáltak, pénzbüntetést, feljelentést csak ismételt szabálysértés esetén alkalmaznak.
Müller Cecília azt közölte, hogy a háziorvosnak minden gyanús esetben el kell rendelnie a tesztet. – Tünetet mutató beteget ne szállítsunk az autónkban, arra ott a mentő – hangsúlyozta a tisztifőorvos.
Az országos tiszti főorvos rámutatott, hogy a szakirodalom szerint
a D-vitamin jelentősen hozzájárulhat a fertőzés leküzdéséhez. A magyar lakosság D-vitamin bevitele alacsonyabb a szükségesnél.
– Az optimális napi D-vitamin bevitel kétezer egység naponta. Persze lehet többre, kevesebbre is szükség, javaslom, konzultáljanak az orvosukkal – mondta Müller Cecília.
Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy ha egy iskolai osztályban valaki fertőzött lesz, akkor az ő kontaktjai nagy valószínűséggel az osztálytársai lesznek. Az osztálytársak családtagjaira ugyanakkor már nem vonatkozik a karantén, ők már nem minősülnek szoros kontaktnak.
Az országos tiszti főorvos szólt róla, hogy az a tanuló, aki kontaktszemélyként került karanténba és nincsenek tünetei, tíz nap múlva térhet vissza az iskolába.
– Ha vannak tünetek, hívja a háziorvosát – kérte Müller Cecília, majd kijelentette, hogy van elég PCR-teszt az országban. A különböző laboratóriumok eltérő számban végeznek vizsgálatokat, és az orvos vagy hatóság által elrendelt tesztek továbbra is ingyenesek.
Müller Cecília kérdésre válaszolva közölte: ha valaki felső légúti hurutos megbetegedés tüneteit észleli magán, és felmerül benne, hogy koronavírusos lehet, akkor semmiképp ne menjen el a rendelőbe, hanem telefonon hívja a háziorvosát.
– Továbbra is javasoljuk, hogy személyes megjelenés esetén egyeztessenek időpontot, hogy a váróteremben se gyülekezzenek egyszerre sokan – tette hozzá.
Az iskolai lázmérések kapcsán arról szólt, hogy az intézmények lehetőleg több bejáraton engedjék be a diákokat, és több ponton is mérjék a belépők testhőmérsékletét.
– Az ellátás a kijelölt kórházakban zajlik, ezeknek a körét szélesíteni fogjuk, ha a betegek létszáma ezt indokolttá teszi – hangoztatta az országos tisztifőorvos, kiemelve: előre ütemezett terv szerint haladnak, és akár átvezényléssel is biztosítják a személyzetet, ahol nagyobb igénybevétel mutatkozik.
Müller Cecília emlékeztetett: sok ismeret gyűlt már össze a koronavírusról az elmúlt hónapok során.
– A vírus nem csak a légutakat támadja, hanem a teljes szervezetet igénybe veszi, az erek belső felületén képes létrehozni gyulladást. Ezért is veszélyeztetettek a krónikus betegségben szenvedők – fogalmazott, megjegyezve, igen ellenálló kórokozóról van szó, és a betegség lefolyása is rendkívül széles határok között mozog.
– Egyikünk sem tudja megmondani jelen pillanatban, hogy kinél hogyan fog lezajlani a betegség. A lehető legbiztonságosabb, ha nem kapjuk el a vírust
– húzta alá.
Az országos tiszti főorvos jelezte, hogy az összes beteg ellátása biztosított lesz, és ha szükséges, szélesítik az ellátó-intézmények számát, illetve a szakszemélyzetet is átvezényelhetik.
– Sok ismeret összegyűlt az első hullám tapasztalataiból – közölte a szakember, hozzátéve: a betegség az erek falán gyulladást képes okozni. A kórokozó rendkívül ellenálló, ezt állapította meg a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ közös vizsgálata. A betegség sok esetben tünetmentesen zajlik, de a veszélyeztetett csoportokban sok a súlyos eset.
– Változatlanul az az üzenetünk, hogy a legbiztonságosabb az, ha betartjuk a védekezés összes szabályát, és nem kapjuk el a vírust – zárta a tájékoztatót Müller Cecília.
Ismert, hogy az előző napon 876 új fertőzöttet regisztráltak, vagyis ahhoz képest keddre csökkent az új fertőzöttek száma hazánkban.
A kormány helyett saját magát buktatta le.
Olyan történt a Kondorosi Csárda múzeumában, amelyre még soha nem volt példa.
Az utóbbi időben szinte még Gyurcsány és a DK létezését is elhallgatta a baloldali sajtó, amely Magyar Péter minden mozdulatáról beszámol.
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Szakértő a mamahotelről: ártunk vagy használunk gyermekünknek, ha otthon tartjuk?
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
100 millió euróért válthat klubot a német sztárfocista
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
A kormány helyett saját magát buktatta le.
Olyan történt a Kondorosi Csárda múzeumában, amelyre még soha nem volt példa.
Az utóbbi időben szinte még Gyurcsány és a DK létezését is elhallgatta a baloldali sajtó, amely Magyar Péter minden mozdulatáról beszámol.
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.