A Magyar Liberális Párt–Liberálisok 2017-es és 2018-as pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.

Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
A Magyar Liberális Párt–Liberálisok 2017-es és 2018-as pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.
A párt pénzügyi kimutatásai nem biztosították a központi költségvetésből kapott közel 95 millió forint felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát
– írja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleményében, hozzátéve: a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a nyilvánosságot és a saját tagságát is megtévesztette.
Az ÁSZ emlékeztet: a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek kinyilvánítják, hogy a törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
Bősz Anett, a Liberálisok elnöke nemrég még elszánt szószólója volt az átláthatóságnak,
amikor az ellen tiltakozott, hogy még a vírusjárvány első hulláma idején egy kormányrendelet a veszélyhelyzetre hivatkozva 15 helyett 45 napot ír elő az állami szerveknek közérdekű adatok kiadására. A Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese így kelt ki ez ellen közleményében: „Gyalázat, hogy a kormány már az átláthatóság látszatát sem kívánja fenntartani. Ez a rendelet azt mutatja, hogy takargatnivalója van. Haladéktalanul fejezzék be az átláthatóság rombolását! A polgároknak joguk van megismerni az állami szervek munkáját. Mitől fél a kabinet? Az igazságtól és a valós adatok szolgáltatásától? Ha igen, az voltaképp a gaztetteik beismerése.”
Az ÁSZ kifogásai
Az ÁSZ megjegyzi: az Állami Számvevőszék a feltárt szabálytalanságok kijavítására összesen nyolc javaslatot fogalmazott meg a Magyar Liberális Párt–Liberálisok elnökének, akinek ezek alapján harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.
Nem először van gond a DK által bekebelezett párt átláthatóságával.
Korábban a 2015 január 1. és 2016 december 31. közti időszakra vonatkozólag az ÁSZ ugyancsak azt állapította meg, hogy a Liberálisok gazdálkodásának szabályozási környezetét nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, nem teremtette meg a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Kisgyerekes apuka halt szörnyet az M3-ason
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Senki nem ültet már ilyen gyümölcsfát, pedig igazi kincs a termése
Lenőni Azahriah mellé
A születésed napja elárulja, mikor jön el idén számodra a boldogság − Derítsd ki, mikor leszel a csúcson
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.