Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztály adatai szerint országos szinten is jelentős a visszaesés. 2020-ban eddig 56 428 fő nyelvvizsgázott, ami – bár még két hónap hátravan az évből – jócskán elmarad a tavalyi 124 ezres és az azt megelőző 120 ezres létszámtól.
Angolból a tavalyi 94 ezer helyett most csak 42 ezren vizsgáztak, német nyelvből 22 ezerről tízezerre csökkent a létszám. A legtöbb jelentkező a 14–19 éves korosztályból, vagyis a középiskolások közül kerül ki, de néhányan még a nyugdíj küszöbén is belevágnak a nyelvtanulásba. Idén 65 év feletti vizsgázóból eddig hat volt.
Az 56 ezer vizsgázó közül egyébként 38 és fél ezren jártak sikerrel, csaknem 18 ezren pedig megbuktak, az idei sikerességi ráta így 68,2 százalék, ami megfelel a korábbi évek adatainak.
Kedvező változás viszont, hogy egyre többen választják a legnehezebb, felsőfokú vizsgákat.
Míg az évtized elején a vizsgázók mintegy nyolc százaléka kísérelte meg ezt a vizsgatípust, 2015-ben már átlagosan 11 százalék, idén pedig 17 százalék adott számot tudásáról a legmagasabb szinten.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!