
Rutte lemondott, de toronymagasan vezet
A holland választóknak – amennyiben a járvány is hagyja – már március 17-én lehetőségük adódik, hogy ítéletet mondjanak a Rutte-kormány fölött. Az országos voksolásokra jelenleg online kampányoló politikusnak látszólag nincs félnivalója, mert pártja,
a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat.
Még annak ellenére is, hogy az elmúlt napokban nemcsak a családtámogatási botrány, hanem a hágai kormánykoalíció járványügyi intézkedései is ellenérzést váltottak ki a lakosság egy részéből. A holland nagyvárosokban napokig tartottak az erőszakos megmozdulások a frissen bevezetett kijárási tilalom miatt. Rutte szerint ugyanakkor szó sincs tüntetésekről, az utcára vonulók sokkal inkább bűnözőkként viselkednek.
A Magyar Nemzet a napokban Geert Wilderst, a második legerősebb holland párt, a bevándorlásellenes Szabadságpárt vezetőjét kérdezte a hollandiai fejleményekről. A politikus lapunknak adott interjújában rávilágított: a hágai kormánykoalíció legtöbb pártja folyamatosan veszít a támogatottságából, bár az igaz, hogy a Mark Rutte-féle VVD jelenleg nagyon erős. Wilders főként a bevándorláspolitika területén számít a magyar kormány szövetségesének, a hágai parlamentben is gyakran felszólal hazánk mellett. Így történt ez a kormánybukást megelőző parlamenti vitában is, ahol – mint azt lapunknak elmondta – számon kérte a „képmutató” miniszterelnököt. – Magam is azzal fordultam Mark Ruttéhoz, hogy ezek után soha többé ne ejtsen ki a száján jogállamisági bírálatot Magyarországgal vagy a lengyel kormánnyal szemben. Hangsúlyoztam neki, hogy ha tükörbe néz, egy olyan politikus tekint vissza, aki valóban ártott a jogállamnak. Képmutatónak tartom, hogy úgy ítélkezik mások felett, hogy ő és kormánya épp egy jogállamisági ügy miatt kényszerült lemondani. A miniszterelnök nem reagált a felvetésemre, sőt rám sem nézett a felszólalásom alatt. Szerintem ő is tudta, hogy igazam van – húzta alá Geert Wilders.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!