Palkovics László: Több tudományos kutatás lesz, sokkal több pénzből

A kormányzat célja, hogy a magyar fiatalok jobb és versenyképesebb egyetemeken tanulhassanak és értékes diplomát szerezzenek, amivel megállják majd a helyüket az életben és a munkaerőpiacon — nyilatkozta lapunknak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akinek tárcája immár a felsőoktatás területét is felügyeli. A politikus elmondta, Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség, úgy tűnik tehát, hogy megfelelően tudjuk működtetni a gazdaságunkat annyi egyetemet végzett munkavállalóval, amennyi jelenleg kikerül a felsőoktatásból hazánkban. A miniszter szerint fontos, hogy a gazdasági szereplőkkel való együttműködésből is érkezzenek források az egyetemekre, amire a Corvinus átalakítása révén is sor kerülhet majd. Az akadémiai kutatóhálózat kapcsán Palkovics László — aki maga is akadémikus — emlékeztetett, a jövő évi költségvetésben az állami hozzájárulás 32 milliárd forinttal emelkedik.

A politikus szerint semmiképpen sem szabad feladnunk a bolognai rendszert Fotó: Teknős Miklós

– Az egyetemi évnyitó kapcsán mint a felsőoktatásért is felelős miniszterrel beszélgetünk. Hogy látja, nem lett túl magas mára a felsőoktatásban tanulók száma?

– Először is kezdjük azzal, hogy az első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a GDP, így az év első hat hónapjában 5,1 százalékkal bővült a gazdaság az előző év azonos időszakához képest. Évről évre egyre többet, 2010-hez képest 660 milliárd forinttal költünk többet oktatásra, mint előtte. Az egyetemek finanszírozása és működése a kancellária-rendszernek köszönhetően stabil, jelenleg 240 milliárd forintos tartalékaik vannak. Márpedig azt, hogy mi számít soknak, az ország gazdasági és társadalomszerkezete, továbbá annak eredményessége határozza meg. Az EU azt a célt tűzte ki, hogy a tagállamokban a 28 és 34 éves korosztályban negyven százalék rendelkezzen felsőoktatási diplomával. Nálunk most több mint 31 százalék diplomás ebben a korosztályban. Lengyelországban magasabb az arány, mint Németországban, de mégsem mondaná senki, hogy a lengyel társadalom előrébb tart, mint a német. Az egyetemi végzettség annak az ipari, technológiai környezetnek a működtetéséhez szükséges, ami az adott országot jellemzi. Magyarországon egyre magasabb a high-tech beruházások aránya, és ezt az infrastruktúrát a hazai egyetemeken végzett szakemberek működtetik. Lengyelországban a high-tech aránya a gazdaságban húsz százalék, nálunk pedig nyolcvan. Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség, és még a németeket is megelőzzük ezzel a teljesítménnyel. Úgy tűnik tehát, hogy mi a jelenlegi aránnyal megfelelően tudjuk működtetni a gazdaságunkat.

– A bolognai rendszer bevezetése sokak szerint ártott a felsőoktatás színvonalának. Igaz ez?

– Volt egy politikai döntés arról, hogy be kell vezetni a bolognai rendszert azért, hogy a kétszintű európai oktatási rendszerrel kompatibilis szisztéma jöjjön létre. Mi is a három plusz két éves megoldást indítottuk be, pedig nálunk főiskolák és egyetemek voltak korábban, és így mindkét típusú intézményt belekényszerítettük egy tőle idegen rendszerbe. Az egyetemek megpróbálták a három évbe belezsúfolni azt, amit előtte öt évig tanítottak, a főiskolákat meg arra kényszerítettük, hogy váljanak olyanná, mint az egyetemek, és rávettük őket, hogy a négy évből hármat csináljanak, de utána azt is mondtuk, hogy a maradék két évben oktassanak mesterképzésen is. Ezzel a rendszerrel küzdünk most. Semmiképpen sem szabad viszont feladnunk a bolognai rendszert, mert részei vagyunk az európai felsőoktatási környezetnek, mindazonáltal széles körben és őszintén kell beszélni a tapasztalatokról, hiszen kellő idő telt el a bevezetése óta. A tudományegyetemek és az alkalmazott tudományok egyetemei közötti különbségeket is jobban figyelembe kellene venni. Minden egyetemnek a maga feladatához kell szabni a képzéseit. Az a célunk, hogy a magyar fiatalok jobb, versenyképesebb egyetemeken tanuljanak, értékes diplomát kapjanak, amivel megállják helyüket az életben és a munkaerőpiacon.

– Ismert probléma az egyetemi oktatók álláshalmozása. Mit lehet tenni ez ellen?

– Nemcsak a felsőoktatási intézményekben, de az akadémiai kutatóintézetekben is előfordult ilyesmi, ahol egy kutatónak átlagosan két és fél állami munkahelye volt. Egyeztetünk ezekről a kérdésekről is, hogy egy mindenki számára elfogadható megoldást találjunk.

– A Corvinus átalakításakor azt mondták, a világ kétszáz legjobb egyeteme közé kell kerüljön az intézmény. Melyik rangsor szerint és mikorra?

– A Corvinus jelenleg alapvetően gazdálkodástudománnyal foglalkozó szakegyetem, ezért a QS tematikus listáján érdemes nézni, hogyan szerepel, ami az adott szakegyetemek rangsora. Összetett kérdés, hogy mikorra kelljen elérni ezt a célt, hiszen több szempontot vizsgálnak, például a hallgatói és az oktatói kiválóságot, a hallgatói elfogadottságot.

A politikus szerint semmiképpen sem szabad feladnunk a bolognai rendszert
Fotó: Teknős Miklós

– A rangsorokban való előrelépés mellett a piaci alapú működést hangsúlyozták. Nem ellentmondás ez?

– Szerintem egyáltalán nem zárja ki egymást a két szempont. Sok vezető egyetem is ilyen elven működik. A magyar egyetemeket jelentős részben a közösség finanszírozza, és nagyon alacsony a vállalati kapcsolatok révén érkező forrás. A donáció – amikor mindenfajta elvárás nélkül kapnak pénzügyi támogatást az egyetemek – pedig szinte teljesen ismeretlen hazánkban.

– Mecenatúra kiépítésében gondolkoznak tehát? Mert a hallgatók után kvótaalapon vagy tandíjként befizetett pénzek többnyire ártanak a képzés minőségének.

– Fontos, hogy a gazdasági szereplőkkel való együttműködésből – amelyek a teljesítmény ellenében adnak támogatást – érkezzenek a források. Az lenne a cél, hogy a Corvinus bevételének egyötöde a hallgatók révén folyjon be, egyötöde a különböző kutatási pályázatok révén, másik egyötöde a vállalati szektor révén – amelyet teljesítményalapon kapnak –, egyötöde pedig a mecenatúrától érkezzen, és csak a fennmaradó húsz százalékot biztosítsa a fenntartó. Egy dolgot mindenképpen tisztázni szükséges: ahogy eddig, ezután is lesz arra lehetőség, hogy ingyenes képzést nyújtson az Egyetem, amelyet a Corvinus ösztöndíj fog a jövőben a hallgatók részére biztosítani.

– Az akadémiai kutatóhálózat kapcsán azt mondták, többet költenének a tudományra. Mennyivel növelnék a forrásokat?

– A 2020-as költségvetésben a magyar állami hozzájárulás 32 milliárd forinttal emelkedett. Ez jelentős, huszonöt százalékos növekedés, ami reményeim szerint a jövőben folytatódik, mivel 2021-ben és 2022-ben is több forrást fordítunk majd kutatásra és innovációra, mint korábban.

– A másik, amit hangsúlyoztak, az az innováció fontossága. Mit kezdjen ezzel egy történész vagy egy filozófus? Nekik nem szabadalmaztathatók az eredményeik.

– Azt mi sosem mondtuk, hogy a minisztérium célja kizárólag az innovációs fejlődés. Mi arról beszéltünk, hogy a kutatóhálózati rendszer megújítása több, a magyar gazdaság és a társadalom számára is jobban hasznosuló kutatást fog eredményezni, ennek érdekében a kormány évi 32 milliárd forinttal meg is növelte az ezt célzó forrásokat. Több kutatás lesz, több pénzből. Az eddigi rendszer nem volt hatékony, Magyarország lemaradásban van, ezért az intézményrendszert és finanszírozást meg kell erősíteni. Az akadémia azzal érvelt, hogy rengeteg kutatási pályázatot nyertek az Európai Kutatási Tanácsnál, de ezeknek a támogatásoknak az odaítélése alapvetően egyéni kiválasztás alapján működik. Mondjuk ha egy rendkívül elismert tudós pályázik, az szinte magától értetődik, hogy megítélik neki a támogatást, de ettől még nem biztos, hogy az általa fémjelzett magyarországi tudományos közösség is magas szinten működik. Az alkalmazott természettudományok területén elvárás a magyar gazdaság versenyképességét növelő kutatási eredmény, amelynek egyik alapja a szabadalmak számának növelése.

– A viták során gyakran elhangzott a vád, hogy az alapkutatásokat visszaszorítanák. Mint akadémikustól kérdezem öntől: nem bújnak a tudósok gyakran a hangzatos alapkutatás szó mögé?

– Én sosem mondtam ilyet. Ha takaróztak vele, ha nem, a most létrejött rendszertől hatékonyabb működésre lehet számítani.

– Az akadémiai kutatók – például a Lendület programok vezetői, akik tehetséges, fiatal, de már elismert tudósok – nyilván tartanak a bizonytalanságtól, a megélhetésüket féltik. Van erre okuk?

– Nem hiszem, hogy a Lendület programok vezetői féltenék az egzisztenciá­jukat, hanem inkább egyfajta hatalmi eszközről volt szó azok kezében, akik arról döntenek, hogy kik mit kutathatnak és mennyi pénzért. Nem a kutatócsoportokkal és a kutatókkal volt a vitánk. Azok gerjesztették ezt a problémát, akik ebben a közegben még korábban pozíciót szereztek.

– A kutatás irányvonalát és az elvárt eredményeket ezentúl szigorúbban határozzák meg?

– Külföldön az a bevett gyakorlat, hogy megszabott feltételek vannak, és előre ki lehet számítani, hogy mi fog történni. Nincs a világban olyan rendszer, ahol azt lehetne mondani, hogy valaki, aki oda bekerült, az élete végéig azt csinál, amit csak szeretne. Azt, hogy az adott intézményben mi legyen a kutatási irány és milyen teljesítményt várnak, nem az én tisztem eldönteni, hanem az Eötvös Loránd Kutatóhálózat vezetőinek. Az irány az, hogy legyenek követelmények, de mindaddig, amíg valaki ezeket teljesíti, biztosított legyen a finanszírozás.

– Aki eddig nemigen publikált a saját diszciplínájában releváns nemzetközi fórumokon, az se aggódjon?

– Erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom, hanem Maróth Miklós elnök úrnak, de azt gondolom, amennyiben valakit a tehetsége nem tesz arra alkalmassá, hogy azokat a tudománymetriai mutatókat, amelyek a saját területén joggal megkövetelhetők tőle, elérje, akkor nem volna helyes sokáig finanszírozni.