TGM receptje: végy egy kis önérzetet, aztán

A bájital az eddigieknél is erősebb hányingert okozhat.

Budapest, 2013. március 17. Tamás Gáspár Miklós filozófus beszél az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla demonstrációján a budapesti Kálvin téren 2013. március 17-én. A civil egyesület a március 15-én a rendkívüli idõjárás miatt elmaradt rendezvény helyett hívta össze a tüntetést a "tisztességes kormányzásért". MTI Fotó: Beliczay László Fotó: Beliczay László

Szokás szerint a nagyformátumú filozófus most is ujjatlan kis trikóban szolgálta fel a Magyar Narancs olvasóinak asztalára a kétes szavatosságú gondolatkezdeményeiből mixelt legújabb citromkoktélját, most éppen a történelmi igazságtalanságokról.

Nincs benne újdonság, hiszen savas, sőt maró alapíze mit sem változott, már ami a kormány, a járvány, a jobboldal, végül pedig az egész magyar társadalom rosszízű kóstolgatását illeti, a bő lére eresztett „bájital” néhány korty után az eddigieknél is erősebb hányingert okozhat annak, aki belekóstol.

Azt kérdi TGM-től a vérnarancsos tudósító mint csüggedő magyar értelmiségitől, hogy most, amikor nincs itt a politikai cselekvés ideje, talán jobb lenne visszavonulnia és a jövőnek alkotnia, akkor dacos-sértődötten csattan fel: „Visszavonulni? De hova? Ez a fajta visszavonulás nem lehetséges többé és nem is szép. Egy kis önérzetet szeretnék legalább látni.”

Akkor ehelyütt és ez alkalomból szeretném a filozófia nyári konyhájában évtizedek óta kis trikóban főzicskélő, de nagy tudású főszakács úr önérzeti éhségét azzal az igaz történettel enyhíteni, amelyet dr. Tímár György ügyvéd, volt KDNP-s képviselő, a Mazsihisz felügyelőbizottságának egykori elnöke nyilatkozott róla a 2004-ben megjelent Azok a szép napok című könyvemben:

„Az V. kerületben Miklós volt az SZDSZ képviselőjelöltje. Teljes mellbedobással próbáltam segíteni neki, mert barát volt és olyan jelszavakat hirdetett, mint a pártrendszer teljes átvilágítása, reprivatizáció, a komcsi bírói kar kisöprése és így tovább. Akkor még nem láttam bele az agyába. Végül egyéniben nem ő nyert, hanem az MDF-es jelölt. A választás másnapján találkoztam vele a Batthyányi téren egy kis presszóban. Szó szót követett, majd egyszer a legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta nekem, te elhitted, amiket én mondtam, és kinevetett. Felálltam, nem szóltam egy szót sem, köszönés nélkül otthagytam. Elegem lett belőle, meg a pártból, ahová tartozott. Amit ők művelnek, az szicíliai liberalizmus.”

Nos, kedves TGM úr! Ami nincs otthon a boszorkánykonyha polcán – most az önérzet nevű alapanyagra gondolok –, azt ebben az esetben nem lehet kölcsönkérni a szomszédból, akár egy csipetnyi pirospaprikát. Akinek már a rendszerváltás idején sem volt ilyen portékája, annak mitől lenne napjainkban? Ha viszont nincs, akkor nem lehetne kérdéses a visszavonulás kerülgetése sem. Párt nélkül is megvannak mindenkinek az eszmetársai, ideológiai közösségei, ráadásul nekik bizonyára fenntartás (önérzet) nélkül is ízletesek a savas és maró TGM-koktélok. Ott a ballib klubban!

Kopogj bátran és megnyittatik! Odabent elbitangolt önérzete várja.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma